OCR
I.1 A kutatás indokoltsága tud be. A pozitív folyamatok között értékeli a magas genetikai értékű mezőgazdasági növény- és állatfajták megőrzését, viszont felhívja a figyelmet a bioenergia-célú és az élelmiszercélú növénytermesztés közötti konfliktusokra. A biológiai sokféleség védelme érdekében kiemeli az inváziós fajokkal szembeni fellépésnek, valamint az élőhelyek megőrzésének a szükségességét. Az NKPA általánosságban az: NKP3-hoz hasonló megállapításokat tartalmaz. Ugyanakkor az NKP4 már külön is foglalkozik a génerózióval, melynek okaként a termesztésbe vont növények egyre szűkülő körét nevesíti. Hangsúlyozza a helyes mezőgazdasági gyakorlat szerepét és kikényszerítésének szükségességét a mezőgazdaság talajra és vizekre gyakorolt negatív hatásainak elkerülésében. Megállapítja, hogy a mezőgazdasági támogatások jelentős mértékben hozzájárulnak a biológiai sokféleség megőrzéséhez a Natura 2000 területeken. Továbbá megfogalmazódik az ökoszisztéma-szolgáltatások figyelembevétele iránti igény. Az NKP5-ben hangsülyt kap a szemleletvältäshoz szükséges eszközök megnevezése. Ennek egyik fontos eleme a mezőgazdaság tájképformálásának felismerése és kedvező irányú megváltoztatása, melynek eszközeként a tanácsadó hálózatot nevesíti. Az NKP5 pozitív eredményként értékeli a mezőgazdaság félig természetes élőhelyek fenntartásában betöltött szerepét, valamint a környezeti szempontokat figyelembe vevő mezőgazdasági tevékenységek terjedését. Pozitív példaként említi a vizes élőhelyek megóvását, a másodvetéseket, a környezetkímélő gazdálkodási módokat is, ugyanakkor negatív példaként sorolja fel— többek között — a szántóföldi monokultúrát, a hullámtéri intenzív gazdálkodást, a talajtakarás elmaradását. Hangsúlyozza a talajdegradációs folyamatok, különösen a talajerózió megállításában a megfelelő talajművelés és talajtakarás szerepét. Fontos előrelépésként értékelhető, hogy kiemelést nyert a termőtalajok biológiai életének jelentősége és annak összekapcsoläsa az élelmiszer- és takarmäny-alapanyagok beltartalmäval. Végül kiemelt helyet kapott az öntözéses gazdálkodás is, melyben a klimatikus viszonyok változása miatt elengedhetetlen az alkalmazkodás, s annak részeként a megfelelő művelési ág és fajták kiválasztása, a vízmegtartó művelési módok elterjesztése. Az NKP5 elismeri és kiemeli az élőhelyek éghajlat-szabályozásban betöltött szerepét, valamint a természet állapota és az ökoszisztéma-szolgáltatás nyújtására való képessége közötti szoros kapcsolatot, melyben kulcstényezőnek számít az ökoszisztémák fragmentáltságának mértéke. Az élőhelyvédelmet nem szűkíti le a természetvédelmi oltalom alatt álló területek védelmére, ami jelentős elmozdulás a természeti értékek védelme szempontjából. Az NKP is megerősíti, hogy a mezőgazdasági támogatások céljai között szerepel többek között az élőhelyek — a vizes élőhelyek — helyreállítása is. A mezőgazdaság okozta negatív hatásokat az Országos Vízügyi Igazgatóság (OVF) által készített és a Kormány által a 2010-ben elfogadott vízgyűjtő-gazdálkodási terv (VG1T1), valamint a terv végrehajtásáról, felülvizsgálatáról 17