OCR
SZERZŐI ELŐSZÓ keretei között. Kérdésként merült fel az is, hogy milyen időszakra terjedjen ki a kutatás, szükséges-e a mezőgazdasági támogatások változásának bemutatása. lekintetettel arra, hogy az új támogatási ciklus a kutatással nagyjából egy időben indult, az a döntés született, hogy ez az időszak kerüljön a középpontba. Azt is el kellett dönteni, hogy kell-e, illetve lehet-e kutatási cél a támogatásra vonatkozó feltételek változásának, az új szabályok megjelenésének feldolgozása. A válasz nemleges volt, ezért a kutatás e körben elsődlegesen Magyarország mezőgazdasági támogatási stratégiájára, annak környezeti vizsgálatára, illetve a kutatás megkezdésekor (2023. július 30-án) hatályos joganyagra terjedt ki. A kutatás kifejezett célja volt az eredmények gyakorlati alkalmazhatóságának összegzése. Ennek jegyében született meg a könyv elején található Szakpolitikai összefoglaló. Ebben olyan javaslatok megfontolására és megvalósítására teszek javaslatot, amelyek rövidtávon is érezhető változást hozhatnak a negatív hatások megelőzésében. A szakmai összefoglaló tartalmazza azokat az összegző megállapításokat, illetve a három kutatási kérdésből az első kettőre adott válaszokat, amelyek igazolják a javaslatok időszerűségét, rövidtávú megvalósításuk iránti igény megalapozottságát és sürgető jellegét. A szakmai összefoglalót követő három fejezet közül az első fejezet, valamint a természeti állapotot bemutató térkép- és ábragyűjtemény a kutatás indokoltságát, a kutatási koncepciót, annak módszertanát mutatja be. A második fejezet tartalmazza a kutatás eredményeit tömören megfogalmazó megállapításokat, és a harmadik kutatási kérdésre adott választ, míg a harmadik fejezet a kutatás részletes eredményeiről számol be. A Szakmai összefoglaló és a három fejezet a gyűjteményes illusztrációval fokozatosan egymásra épülve, egyre részletesebben tárja a kedves Olvasó elé a címben megfogalmazott kérdés indokoltságát és a kérdésre adható választ. A könyv egy angol nyelvű összefoglalót is tartalmaz, amely röviden ismerteti a kutatás lényegét a szakpolitikusoknak szóló javaslatokat is tartalmazó szakpolitikai összefoglalót, valamint a részletes megállapításokat. A borítón látható kép a szántóföldön kártevőkre vadászó gólyákról üzenetértékű, a természet szabályozó ökoszisztéma-szolgáltatásának mindenki számára látható és érthető szép példája. A kutatás során sokan segítették munkámat. Köszönettel tartozom támogatásukért, nyitottságukért. Hálásan köszönöm Zlinszky János és Pulay Brigitta támogatását a kutatási projekt teljes időszaka alatt és Ft. Ujházy Lóránd atya megértését, türelmét. Köszönöm Báldi Andrásnak, Bándi Gyulának, Berényi Üveges Juditnak, Bogárdi Jánosnak, Dedák Dalmának, Farkas Istvánnak, Fodor Läszlönak, Galambos-Iöth Annamáriának, Gelencsér Gézának, Hermann Tamásnak, Horváth M. Tamásnak, Králl Attilának, Kristóf Ákosnak, Lengyel Szabolcsnak, Molnár Katának, Olajos Istvánnak, Pataky