140 + 6. Az A.A. PROGRAMJA
3. Elhatároztuk, hogy akaratunkat és életünket — a saját felfogásunk
szerinti — Isten gondviselésére bízzuk.
4. Félelem nélkül mélyreható erkölcsi leltárt készítettünk magunkról.
5. Beismertük Istennek, magunknak és egy embertársunknak hibáink
valódi természetét.
6. Teljességgel készen álltunk arra, hogy Isten megszabadítson bennünket
mindezektől a jellemhibáktól.
7. Alázatosan kértük őt hiányosságaink felszámolására.
8. Listát készítettünk mindazokról, akiknek valaha kárára voltunk, és
hajlandóvá váltunk mindnyájuknak jóvátételt nyújtani.
9. Közvetlen jóvátételt nyújtottunk nekik, ahol lehetséges volt, kivéve,
ha ez sérelmes lett volna rájuk vagy másokra nézve.
10. Folytattuk a személyes leltár készítését, és haladéktalanul beismer¬
tük, amikor hibáztunk.
11. Igyekeztünk ima és meditáció útján elmélyíteni tudatos kapcsola¬
tunkat — a saját felfogásunk szerinti — Istennel; csak azért imádkoztunk,
hogy felismerjük velünk kapcsolatos akaratát, és hogy legyen erőnk a
teljesítéséhez.
12. E lépések eredményeként spirituális ébredést éltünk át, megpróbáltuk
ezt az üzenetet alkoholistákhoz eljuttatni, és ezeket az elveket életünk
minden dolgában érvényre juttatni." (Alcoholics Anonymous 2011: 5—9.?6)
Mint az eddigiekben láttuk, az A.A. programja nem egyszerűen a puszta
absztinencia, nem a szárazság, hanem a józanság elérését célozza. A szá¬
razság állapota elérhető az ember saját erejéből, a józanság azonban nem.
A ,Nagykönyv" szerint , személyes tapasztalataink három dolgot tesznek
nyilvánvalóvá:
(a) Alkoholisták vagyunk, és képtelenek voltunk életünket irányítani.
(b) Valószínűleg semmilyen emberi hatalom nem tudott volna meg¬
szabadítani alkoholizmusunktól.
(c) Isten képes erre, és megteszi, ha segítségül hívjuk Őt." (Alcoholics
Anonymous 1994a: 57.)
Az A.A. elképzelése szerint az alkoholistát egy nála nagyobb erő - az al¬
kohol - kerítette hatalmába, s ilyen módon csak egy nála szintén nagyobb
erő szabadíthatja meg alkoholfüggőségéből. A két nagy erő, az Alkohol és
a Felsőbb Erő az A.A. világának központi szereplői közé tartoznak, s bár
utaltam rá, hogy az A.A., ellentétben a mértékletességi mozgalmakkal, nem
26 A Második Lépésben az , elménk épségét" újabb fordítás, korábban a , lelki egészségün¬
ket" kifejezés volt elterjedt a magyar A.A.-irodalomban. Jelenleg, 2025 márciusában is
az utóbbi szerepel az A.A. honlapján.