módon a szülői tiltást igyekeznek megkerülni. Terepomunkám során azon¬
ban találkoztam olyan történettel is, ahol a fiatalkorú zugivó lány szintivó
édesapja — mint utólag kiderült — tisztában volt lánya ivásával, ám nem
tette azt szóvá, vélhetően azért, hogy elkerülje a konfliktust, és ő maga is
nyugodtan ihasson.
A zugivás természetesen nem magát a kóros ivási mintázatot jellemzi,
hanem az ivás sajátos körülményeit, amely abból adódik, hogy az ivóra erős
társadalmi tabu nehezedik. Ha közvetlenül az ivási mintázatokra fókuszá¬
lunk, akkor az A.A.-ban a szokványos alkoholizmus, a szintivás, illetve a
gépszíjas ivás említéseivel találkozhatunk. A szokványos alkoholista ,min¬
dennap vagy majdnem mindennap fogyaszt. Képes kihagyni, de ez nem
jellemző. Időnként be is rúg, de ritkán botrányos. Ők vannak a legtöbben."
(Horvath é é. n.) A szintivás az A.A. Közösségének tagjai szerint nem látványos:
a szintivó viszonylag jól képes funkcionálni, nem részegedik le, azonban a
megvonási tünetek elkerülése és működőképessége megőrzése érdekében
véralkoholszintjét folyamatos , utántöltögetéssel" tartania kell. A józanodók
között egybehangzó vélemény, hogy a szintivás éppen , láthatatlansága" miatt
rendkívül veszélyes, ugyanis nem feltétlenül jár látványos mélypontokkal, így
hosszú évtizedeken keresztül folytatható, mialatt az életminőséget csökkenti,
s mire a súlyosabb problémák megjelennek, addigra hatalmas testi és lelki
pusztítást végez. Azok a józanodók, akik aktív karrierjük során gépszíjas
ivást folytattak, rendszerint úgy jellemzik ivásukat, hogy akár hónapokig is
megvoltak alkohol nélkül, mihelyt azonban eljött az a pillanat, hogy megittak
egy pohár italt, nem volt megállás. A gépszíjas ivók nem képesek keveset
inni: akár már egyetlen korty alkohol , megnyomja a MÉG gombot" (Lefever
2007: 23.), elindíthatja azt amotorikumot, amely ellenállhatatlanul a gyakran
eszméletlen vagy emlékezetkieséssel (black out) járó részegséghez, napokig
vagy tovább tartó tivornyához, botrányos viselkedéshez és a legkülönfélébb
megaláztatásokhoz, sérülésekhez, rendőrségi ügyekhez és hasonlókhoz
vezethet. Lefever (2001a: 111.) erre is utalhat egyik megfogalmazäsäban,
amely szerint bárki alkoholistának mondható, , aki képtelen bejósolni, mi
történik, ha megiszik egy pohárral", bár a meghatározás elsősorban arra
vonatkozik, hogy nem jósolható be, képes lesz-e csak egy pohárral inni, és
ha nem, hány pohár fogja az elsőt követni.
Jóllehet a DSM-IV és DSM-5 ismertetése során leírt diagnosztikai kritériu¬
mok, illetve a jellineki ivási típusok 1939-ben, a , Nagykönyv" megjelenésekor
nem voltak a mai szakirodalomban található leírások szintjén kidolgozottak,
a , Nagykönyv"-nek megvolt a maga alkoholistáról kialakított képe, részben
első kézből származó laikus , szakértelem", részben Bill W. orvosa, dr. William
Silkworth véleménye alapján. E kép elsősorban a fizikai, mentális és spiri¬
tuális betegségre, a kontrollvesztésre, az emberi kapcsolatok megromlására,
az egzisztenciális és erkölcsi hanyatlásra, a testi és lelki leépülésre helyezi
a hangsúlyt.