Seite 36 [36]
34 " 1. BEVEZETÉS
zötti viszony eredendőbb, mint az Én, az előbbi ontológiai elsőbbséget élvez
az utóbbihoz képest (Ebner 1995: 170.; Buber 1999: 6.], következésképpen a
dialógus is eredendőbb megnyilvánulás, mint a monológ. A dialogicitás mint
módszertani kritérium jogossága belátható, amennyiben figyelembe vesszük,
hogy ha a vizsgált embercsoport interpretációinak etnográfusi interpretációja
úgyis elkerülhetetlen, akkor már az értelmezési folyamat váljon explicitté,
illetve konszenzusossá az adatközlő és a kutató dialógusában. Úgy vélem,
ez önmagában valójában korántsem új keletű, s nagyon is megszokott eljárás
a , másik"-ra nyitott antropológusok körében, nevezetesen hogy az adatköz¬
lővel beszélget arról, mit is jelent egy rítus vagy egy fogalom. A dialogikus
eljárásban az ismeretelméleti és módszertani megfontolások mellett etikai
szempontok is szerepet játszanak. , A társadalomelemzésnek el kell fogadnia
a tényt, hogy az általa vizsgált tárgyak egyben elemző alanyok is, akik az
etnogräfusokhoz - illetve azok iräsaihoz valamint etikai és politikai elve¬
ihez - kritikusan viszonyulnak.” (Rosaldo 2003: 275.) Az etnogräfus nem
tárgyiasíthatja el kénye-kedve szerint adatközlőit, s műve megjelenésével
nem okozhat tudatosan kárt nekik, így az interpretatív antropológia, mint
Denzin (1999] kifejti, különösen érzékeny az emberi méltóság tiszteletére,
az etnográfia felelősségére. Ezzel a kettős — az adatközlő és a tudományos
tárgyszerűség iránti — lojalitás helyzetébe kerül, melyet találóan fogalmaz
meg Luhrmann (2005: 73.), részben Geertzet idézve:
, Meg kell tehát tanulni egy olyan elfogulatlanságot, amely nem a morális
elképzelések tudományos félretolása, de nem is morális tisztesség szub¬
jektivista diadala. »A distancia nem az együtterzesre valö keptelensegböl
fakad, hanem egy olyasfajta együttérzésből, amely elég rugalmas ahhoz,
hogy állja a morális reagálás és a tudományos megfigyelés közti roppant
feszültséget."
1.6. Etnográfiai-antropológiai szemléleti, értelmezési keretek
A fenti módszertani, illetve etnográfiai leírással foglalkozó fejtegetésekben
már körvonalazódtak azok az általános, filozófiai eredetű antropológiai
keretelméletek, amelyek az értekezés alapvető szemléleti beállítottságát jel¬
lemzik: egyfelől a fenomenológia és vele együtt az émikus leírás mint törek¬
vés, másfelől az interpretativitás mint a leírás elkerülhetetlen étikus eleme,
harmadrészt a dialogicitás mint az émikus-étikus fogalmiság együttese és
ugyanakkor kettősségének feszültsége. Az értekezés, legalábbis részben, az
A.A.-ban alkotott kulturális konstrukciók, elképzelések olyan , sűrű leírására"
törekszik, amely tekintetbe veszi e három közelítésmódot.