OCR
20 " 1. BEVEZETÉS számát, elhelyezkedését, a meeting menetét, a rituális elemeket, a használt eszközöket, szimbólumokat, a hozzászólások tartalmát, illetve az ezekkel kapcsolatos kérdéseimet és észrevételeimet, a hozzászólások formai jegyeit, valamint a tipikus szófordulatokat. Kutatómunkám későbbi szakaszában találkoztam Heath C. Hoffmann (2006) tanulmányával, amely hasonló körülmények között hasonló módszer alkalmazásáról tudósít. Feljegyzéseimet különböző helyszínekről, meetingeken használt eszközökről, érmékről és személyes tárgyakról készült fényképekkel egészítettem ki. A fenti megfontolások egy további kutatásetikai döntést implikáltak, jelesül azt, hogy még ha saját használatra készítettem is viszonylag pontos jegyzeteket, azok alapján felismerhető, személyes történeteket nem idézek, hanem az A.A.-meetingekről csupán ismétlődő motívumokat, vagy elvonatkoztatással származtatott, általánosított információkat közlök. Az A.A.-meetingeken elhangzottakat a lehető legerősebb védelem illeti meg, azokat személyekhez köthető módon mások tudtára hozni az A.A. mint anonim Közösség Hagyományainak durva megsértését jelenti. Az etikai megfontoláson túl a tipizáló, általánosító leírást az is indokolja, hogy az antropológiai kutatás tárgyai nem annyira az egyes megszólalók által képviselt különösségek, hanem a , tipikus", közös elemek, azok, amelyekre általános elterjedtségük okán valóban az egész Közösségre jellemző sajátosságokként tekinthetünk (Borsányi 1988: 64.; Tobiassen 1982: 80—82.). Az említett óvintézkedések természetesen önmagukban nem képesek annak a zavaró körülménynek a kiküszöbölésére, amely a megfigyelést végző, , betolakodó" antropológus puszta jelenlétéből adódik. Ezt a problémát eleinte azzal igyekeztem elhárítani, hogy kizárólag nyitott gyűléseket látogattam, melyek célja, hogy érdeklődők számára bemutassa a Közösség működését. Később, amikor a Közösség tagjai már jobban megismertek, ottlétem ellenére gyakran zártnak nyilvánították a nyitott gyűléseket, és a zárt gyűlés , munkarendje" szerint haladtak, kifejezésre juttatva ezzel, hogy nem tekintenek zöldfülű érdeklődőnek, akinek alapvető dolgokat kellene elmondani, vagy kívülállónak, aki előtt nem szívesen nyilvánulnak meg. Ettől kezdve már főként zárt gyűléseket látogattam. Hogy mégis a lehető legkisebb zavart okozzam jelenlétemmel, tudatosan kihagyásokkal, rendszertelenül vettem részt a meetingeken. Mindezen próbálkozásaim közepette, hogy a közelség/távolság megfelelő arányait megtaláljam, két további körülmény is segített abban, hogy az A.A. Közösségének elfogadott, többé-kevésbé természetes , tartozékává" válhassak. Az egyik, hogy egyetemi oktatóként egy kurzus keretében lehetőségem nyílt arra, hogy beszélgetéseket szervezzek A.A.-tagok és egyetemi hallgatók között, a másik pedig, hogy lassan elterjedt a hír, hogy doktori értekezésemet az A.A. Közösségéről írom. Mindkét körülmény olyasvalakivé tett a Közösség tagjai szemében, aki egyfajta közvetítőként hozzájárulhat egyik legfontosabb celkitüzesükhöz, az , üzenettovábbításhoz". Mindez hozzájárulhatott ahhoz,