Page 22 [22]
20 " 1. BEVEZETÉS
számát, elhelyezkedését, a meeting menetét, a rituális elemeket, a használt
eszközöket, szimbólumokat, a hozzászólások tartalmát, illetve az ezekkel
kapcsolatos kérdéseimet és észrevételeimet, a hozzászólások formai jegyeit,
valamint a tipikus szófordulatokat. Kutatómunkám későbbi szakaszában
találkoztam Heath C. Hoffmann (2006) tanulmányával, amely hasonló kö¬
rülmények között hasonló módszer alkalmazásáról tudósít. Feljegyzéseimet
különböző helyszínekről, meetingeken használt eszközökről, érmékről és
személyes tárgyakról készült fényképekkel egészítettem ki.
A fenti megfontolások egy további kutatásetikai döntést implikáltak, jelesül
azt, hogy még ha saját használatra készítettem is viszonylag pontos jegyzete¬
ket, azok alapján felismerhető, személyes történeteket nem idézek, hanem az
A.A.-meetingekről csupán ismétlődő motívumokat, vagy elvonatkoztatással
származtatott, általánosított információkat közlök. Az A.A.-meetingeken
elhangzottakat a lehető legerősebb védelem illeti meg, azokat személyek¬
hez köthető módon mások tudtára hozni az A.A. mint anonim Közösség
Hagyományainak durva megsértését jelenti. Az etikai megfontoláson túl
a tipizáló, általánosító leírást az is indokolja, hogy az antropológiai kutatás
tárgyai nem annyira az egyes megszólalók által képviselt különösségek,
hanem a , tipikus", közös elemek, azok, amelyekre általános elterjedtségük
okán valóban az egész Közösségre jellemző sajátosságokként tekinthetünk
(Borsányi 1988: 64.; Tobiassen 1982: 80—82.).
Az említett óvintézkedések természetesen önmagukban nem képesek an¬
nak a zavaró körülménynek a kiküszöbölésére, amely a megfigyelést végző,
, betolakodó" antropológus puszta jelenlétéből adódik. Ezt a problémát eleinte
azzal igyekeztem elhárítani, hogy kizárólag nyitott gyűléseket látogattam,
melyek célja, hogy érdeklődők számára bemutassa a Közösség működését.
Később, amikor a Közösség tagjai már jobban megismertek, ottlétem ellenére
gyakran zártnak nyilvánították a nyitott gyűléseket, és a zárt gyűlés , mun¬
karendje" szerint haladtak, kifejezésre juttatva ezzel, hogy nem tekintenek
zöldfülű érdeklődőnek, akinek alapvető dolgokat kellene elmondani, vagy
kívülállónak, aki előtt nem szívesen nyilvánulnak meg. Ettől kezdve már
főként zárt gyűléseket látogattam. Hogy mégis a lehető legkisebb zavart
okozzam jelenlétemmel, tudatosan kihagyásokkal, rendszertelenül vettem
részt a meetingeken.
Mindezen próbálkozásaim közepette, hogy a közelség/távolság megfelelő
arányait megtaláljam, két további körülmény is segített abban, hogy az A.A.
Közösségének elfogadott, többé-kevésbé természetes , tartozékává" válhassak.
Az egyik, hogy egyetemi oktatóként egy kurzus keretében lehetőségem nyílt
arra, hogy beszélgetéseket szervezzek A.A.-tagok és egyetemi hallgatók kö¬
zött, a másik pedig, hogy lassan elterjedt a hír, hogy doktori értekezésemet
az A.A. Közösségéről írom. Mindkét körülmény olyasvalakivé tett a Közösség
tagjai szemében, aki egyfajta közvetítőként hozzájárulhat egyik legfontosabb
celkitüzesükhöz, az , üzenettovábbításhoz". Mindez hozzájárulhatott ahhoz,