sáról is szól. Az Ige testté, hússá lett, írja A kereszténység agóniájában,
és meghalt a kereszten: ezzel az isteni Ige betűvé lett.
Maga a könyv mint találmány, amiként Ivan Illich nyoman alabb
kifejtem, formáját és használatát tekintve a constantinusi keresztény¬
ség találmánya, az antik pergamentekercset váltotta fel a szent iratok
könyvenkénti lejegyzése és összekötése, amelyek csak később egyesül¬
tek a Bibliában, azaz a Könyvben. Ismeretes, hogy Cervantes Don
Ouijotejanak szomort sorsat a narrator a lovagregények karos hata¬
sának tulajdonítja, merthogy ezek vették el a derék spanyol nemes
józan eszét...
Ám nemcsak a legendás spanyol nemes, de a német , mágus",
Johann Georg Hamann is úgy olvasott, hogy voltaképpen számára
minden könyv Biblia volt, mert mindegyikből, profánból és kegyesből
egyaránt lehetséges volt következtetnie a Mindenhatóra. Ezt a látás¬
módot Unamuno La Mancha-i lovagjára is érvényesítette, csakhogy
az ő Bibliája a lovagregények voltak, amiképpen a Bibliát is mint egy
lovagregényt olvasta, útmutatásként az igaz, erényes, bátor és hősies
élethez. A hősiesség mint a hit lovagjának a fundamentális tulajdonsága
rokonitja Don Quijotét Loyolai Ignaccal is: mintha a lovagregények
szerelmese és az evangéliumok szerelmese lenne e két spanyol férfiu,
mintha különböző megtestesülései lennének a hit hőseinek. Azonban,
amiképpen a kierkegaard-i hit lovagjának reminiszcenciája, úgy talán
a jezsuita alapítóval vont párhuzam sem teljesen kézenfekvő. Áttűné¬
seiben viszont igen, és a paradoxiában is, amelyek szerint az, amit
általában képzeletnek neveznek, sokkal valóságosabb az úgynevezett
valóságnál, és az, amit a közvélemény bolondságnak bélyegez, józa¬
nabb a józanságnál.
Don Ouijote úgy indul el élete nagy kalandozására, hogy nem tudja,
voltaképpen hová is tart, és egyáltalán miért kelt útra. A lovára bízza
magát, azt tervezi, hogy megtorolja azokat az igazságtalanságokat,
amelyekkel találkozik, anélkül, hogy meg akarná reformálni vagy rend¬
szabályozni a világot: egyszerűen a kóbor lovagok életét akarja élni.
És talán mert olvasta azt is, hogy ,,a szél fúj, amerre akar; hallod a
zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy: így van mindenki,
aki a Szellemtől született" (Jn 3,8). Tehát rábízza magát az útra.
És ebből a különös vándorlásból előáll egy élet, amely a ráirányuló
szemnek azt mutatja, hogy csak két út van, Isten vagy a feledés: