Seite 16 [16]
OCR
ANTIFILOZÓFUSOK II. miközben a passió kihív minket a , táboron kívülre", a kegyelem és az áldozat oltárához. A kereszténység tragikus, agonizál, mert egy másik országot hirdet, miközben nem élhet kultúra és civilizáció nélkül. Unamuno itt még messzebb megy hit és kétség párbeszédében, mint jó egy évtizeddel korábbi írásában, A tragikus életérzésben (1913). Azonban már ezt az írást is áthatja a hit paradoxona, az a tudás, hogy nincs nagyobb , őrültség", mint a keresztény hit, hiszen a ráció számára tiszta , őrültség" az, hogy Isten emberré lesz tisztán az ember iránti szeretetéből, hogy meghal és feltámad érte. Jézust magát is őrültnek tekintették, még a saját családja is, s amikor a kereszten függött, köznevetség és gúny tárgya volt. A mesterét követő hívő őrültsége sem kevésbé botrányos, amikor önérdekein túllépve cselekszik, mivel egy garancia nélküli ígéretben reménykedik: az örök életben. Unamunót teljes valójában átjárja a kereszténység ezen legnagyobb ígérete, a személyes feltámadás. A tragikus életérzés egyes passzusai ezért szinte a keresztény olvasóihoz intézett provokációk, amelyekben a filozófus olyan mestere az ellentmondások megértésének, mint Soren Kierkegaard, akinek az írásait egyébként alaposan tanulmányozta, és akihez hasonlóan a pusztán etikára szűkített kereszténységgel szembeállítja a feltámadott embert: , Nem úgy van-e talán, hogy azért semmisül meg a rossz, mert meg akart semmisülni, vagy mert eléggé nem akart megörökülni, éspedig azért, mert rossz? Nem mondhatjuk-e, hogy nem a másik életbe vetett hit teszi jóvá az embert, hanem azért hisz a másik életben, mert jó? És mi az, hogy jó az ember, mi az, hogy rossz az ember? Ez már az etika területe, nem pedig a vallásé. Vagy inkább: nem az etika területére tartozik-e, hogy jót teszünk, noha rosszak vagyunk, a valláséra pedig az, hogy jók vagyunk, noha rosszat teszünk?" Legnagyszerűbb könyvét, Cervantes Don Ouijotéjához fűzött elmélkedéseit (1905) azonban még ezelőtt írta meg a Salamancai Egyetem irodalomprofesszoraként. Ebben a nagyszerű kommentárban olyan költőnek ismerhetjük meg Unamunót, akit humora, iróniája, a groteszk és a burleszk iránti érzéke nagy elődjével, Cervantesszel rokonít. Ezért ő maga is egy humorral és (ön)iróniával átszőtt burleszket ír kommentárként, egyszersmind felfedezve az evangéliumokban rejlő mennyei humort is, amely ellenpontozza az Ige pátoszát. Kommentárját ráadásul a könyvek fölött mondott halotti beszédként is olvashatjuk, amelyeknek a halála a Könyvhöz, a Könyvek könyvéhez való viszonyulá14
