Seite 16 [16]
ANTIFILOZÓFUSOK II.
miközben a passió kihív minket a , táboron kívülre", a kegyelem és
az áldozat oltárához. A kereszténység tragikus, agonizál, mert egy
másik országot hirdet, miközben nem élhet kultúra és civilizáció nélkül.
Unamuno itt még messzebb megy hit és kétség párbeszédében, mint
jó egy évtizeddel korábbi írásában, A tragikus életérzésben (1913).
Azonban már ezt az írást is áthatja a hit paradoxona, az a tudás, hogy
nincs nagyobb , őrültség", mint a keresztény hit, hiszen a ráció számára
tiszta , őrültség" az, hogy Isten emberré lesz tisztán az ember iránti
szeretetéből, hogy meghal és feltámad érte. Jézust magát is őrültnek
tekintették, még a saját családja is, s amikor a kereszten függött, köz¬
nevetség és gúny tárgya volt. A mesterét követő hívő őrültsége sem
kevésbé botrányos, amikor önérdekein túllépve cselekszik, mivel egy
garancia nélküli ígéretben reménykedik: az örök életben. Unamunót
teljes valójában átjárja a kereszténység ezen legnagyobb ígérete, a sze¬
mélyes feltámadás. A tragikus életérzés egyes passzusai ezért szinte a
keresztény olvasóihoz intézett provokációk, amelyekben a filozófus
olyan mestere az ellentmondások megértésének, mint Soren Kierke¬
gaard, akinek az írásait egyébként alaposan tanulmányozta, és akihez
hasonlóan a pusztán etikára szűkített kereszténységgel szembeállítja a
feltámadott embert: , Nem úgy van-e talán, hogy azért semmisül meg
a rossz, mert meg akart semmisülni, vagy mert eléggé nem akart meg¬
örökülni, éspedig azért, mert rossz? Nem mondhatjuk-e, hogy nem a
másik életbe vetett hit teszi jóvá az embert, hanem azért hisz a másik
életben, mert jó? És mi az, hogy jó az ember, mi az, hogy rossz az
ember? Ez már az etika területe, nem pedig a vallásé. Vagy inkább: nem
az etika területére tartozik-e, hogy jót teszünk, noha rosszak vagyunk,
a valláséra pedig az, hogy jók vagyunk, noha rosszat teszünk?"
Legnagyszerűbb könyvét, Cervantes Don Ouijotéjához fűzött
elmélkedéseit (1905) azonban még ezelőtt írta meg a Salamancai Egye¬
tem irodalomprofesszoraként. Ebben a nagyszerű kommentárban olyan
költőnek ismerhetjük meg Unamunót, akit humora, iróniája, a groteszk
és a burleszk iránti érzéke nagy elődjével, Cervantesszel rokonít. Ezért
ő maga is egy humorral és (ön)iróniával átszőtt burleszket ír kommen¬
tárként, egyszersmind felfedezve az evangéliumokban rejlő mennyei
humort is, amely ellenpontozza az Ige pátoszát. Kommentárját ráadá¬
sul a könyvek fölött mondott halotti beszédként is olvashatjuk, ame¬
lyeknek a halála a Könyvhöz, a Könyvek könyvéhez való viszonyulá¬
14