Page 279 [279]
Politikafilozofia és politikatudomäny | 277
kizsákmányolás, az osztályharc, a párt vezető szerepe, a kommunizmus épitése.
A nyomokban létező empirikus kutatások nem érintették, mert nem érinthet¬
ték a politikai valóságot, a hatalom természetét. Ha valami egyáltalán tiltva
volt hazánkban (is) 1990 előtt, az kifejezetten a politikai tematika volt, ponto¬
sabban az, ami a fennálló hatalom természetét érintette: például a politikusok
ténykedése, a demokrácia kérdései, a szovjetrendszer, a szövetségi viszonyok
vagy maga a fennálló ideológia. Pontosabban ezeket csak méltatni lehetett, és
elmarasztalni mindent és mindenkit, aki bírálta ezeket a , szent" eszméket.
Ám ha azt nézzük meg, hogy a dialektikus és történelmi materializmus kere¬
tei között milyen témák kerültek tárgyalásra, egy különös kettőség áll előttünk.
Ugyanis a marxista filozófia hazánkban is többnyire azokat a témákat tárgyal¬
ta, amelyek a modernitás kibontakozása során Nyugat-Európában is vizsgálat
tárgyát alkották. A dialektikus materializmusban például a következőket: a ma¬
terialista és az idealista nézet ellentéte, a világ anyagisága, a tér és az idő filo¬
zófiai problémái, a megismerés általános kérdései, a valóság fejlődéstörvényei,
a dialektikus gondolkodás kulcselemei. A történelmi materializmus központi
témái pedig a következők voltak: a társadalmi élet anyagi alapjai, a társadalmi
viszonyok kérdése, az alap és a felépítmény a társadalomban, a társadalmi fej¬
lődés törvényei, a termelési viszonyok és a termelési módok, az osztály- és osz¬
tály nélküli társadalom, a társadalom rétegződése, a tudat filozófia problémái, a
tömeg és az egyénviszonya, a társadalmi törvények kérdése. Ki mondaná, hogy
mindezek nem lehetnek filozófiai problémák? Csakhogy ezeket egy túlhang¬
súlyozott materializmus jegyében tárgyalták, és azt állították, hogy ezeknek
a problémáknak a marxista-leninista filozófia az egyetlen helyes megoldása.
Mindennek az alaptézise így szólt: bármely nézet annál inkább tudományos,
minél inkább a marxista-leninista ideológiát képviseli.
Sokan panaszkodtak már arra, hogy hazánkban hiányos az értelmiségiek fi¬
lozófiai műveltsége. Hát, 1990 előtt kaptuk ezt orrba-szájba, jóllehet nem éppen
a legmagasabb színvonalon, s akkor még enyhén fogalmaztam. Az volt ugyanis
a helyzet, minden egyetemi és főiskolai diáknak tanulnia kellett a dialmatot, a
törtmatot és a tudszoct (plusz még a marxista politikai gazdaságtant is) és vizs¬
gázni belőlük, sőt tanulmányozásukra az uralkodó párt létrehozta a saját ok¬
tatási-képzési intézményét; ez volt a Marxista-leninista Esti Egyetem. Nehéz
megállapítani, utólag különösképpen, hogy milyen volt ennek a hatása a diplo¬
mát szerzett emberekre, megkockáztatnám, hogy nem túl számottevő. Más a
helyzet azokkal az oktatókkal, akik hajdan filozófiát és társadalomtudományt
kutattak és tanítottak. Az egyesült Németországban a nagytöbbségüket elküld¬
ték a pályáról, nálunk azonban nem ez történt. Minimális szelekció után ma¬
radhattak a pályán.