Page 275 [275]
OCR
Politikafilozofia és politikatudomäny | 273 ezek feltárhatók. Tanítja mindezt a hagyományos felfogás, amely maga a nyomasztó perspektívátlanság, Ezzel szemben a ténylegesen zajló politikai cselekvést az alábbi négy vonás jellemzi. Először is mindig értelmezés, mint fentebb jeleztem, azaz a homo politicus tetteiben, bármit tesz is, mindig meghatározóan jelen van a jelentés, továbbá az érzelem és az akarat is. Ezek nem függelékek vagy díszek, amik akár el is hagyhatók, hanem a tettek konstitutív tényezői. Pontosan tudható, hogy téves ideák is alakítják egyének és közösségek sorsát, és az érzelmek sem csupán irracionális lehetnek. Másodszor az ember beszélve cselekszik és tetteinek beszéd vagy szövegstruktúrája van. Ne csak beszélj, cselekedj is! - hangzik gyakran a cáfoló szentencia. Csakhogy a beszédtől elválasztott cselekvés is értelmezve zajlik, s leginkább döntést jelent, nem pedig süketen s némán végrehajtott testi-kinetikus mozgást. Harmadsorban a politikai tett mindig kilépés a közösségi terek és viszonyok világába, valami egyénen kívülire irányul, ami azért politikai, mert a viszonyokat alakítja és formálja, akár rombolóan akár építően, nem egyszerűen azért, mert politikai tárgya s témája van. És végül, a politikai cselekedeteknek mindig bizonytalan a kimenetele és hatása, hiszen nem rögzül olyan módon, mint például a fizikai tárgyak létrehozása, és mások hasonlóan elasztikus cselekedeteihez kapcsolódik, mint tanította ezt például Hannah Arendt. 3. Ha a politikai tetteknek ilyen a természete, akkor talán az is világos lehet előttünk, hogy a politika reális valósága elméletileg tekintve nem lehet egyéni kiindulású; a politika értelmezése és kutatása nem szenvedhet sem szemléleti sem módszertani individualizmusban. Vagyis a politika kollektív létezés, akkor is az, ha mindig az egyes ember cselekszik, a közösségi terekben is természetesen. Evidencia, hogy nem egyedül élünk, hanem kisebb nagyobb közösségekben. A diszkurzív politikatudomány ezt az evidenciát úgy konkretizálja, hogy megállapítja: a politikai közösségek egyben beszédközösségek is. Ez nem nyelvtani, hanem társadalmi-politikai kategória, melyet társadalmilag kompetens beszéd konstituál és fordítva, bármilyen közösség egyben beszéd és kommunikatív közösseg is: a beszedhasznälat es a (politikai)közösseg ugyanazon vonatkozási keret két különböző elnevezése. Másképpen mondva, politika, beszélés, közösség fogalmak ugyanarról a valóságterületről szólnak, csak eltérő szempontból, ezért egymás reflexiós kategóriái. A diszkurzív politikatudomány egyik kiindulópontja ez az elv. Vagyis fel kell tételeznünk, hogy ismereteiknek, cselekedeteiknek és intézményeiknek kulturálisan kötött közösségi előfeltétele és létezése van, amit diszkurzív praxis hordoz. A közösség szónak ebben az összefüggésben nincs normatív tartalma. Ez a tény jelöli ki a beszéd státusát és jellegét is. A politikai diskurzust nem úgy kell érteni, hogy egy elvont nyelvi rendszer
