Page 275 [275]
Politikafilozofia és politikatudomäny | 273
ezek feltárhatók. Tanítja mindezt a hagyományos felfogás, amely maga a nyo¬
masztó perspektívátlanság,
Ezzel szemben a ténylegesen zajló politikai cselekvést az alábbi négy vonás
jellemzi. Először is mindig értelmezés, mint fentebb jeleztem, azaz a homo politi¬
cus tetteiben, bármit tesz is, mindig meghatározóan jelen van a jelentés, továb¬
bá az érzelem és az akarat is. Ezek nem függelékek vagy díszek, amik akár el is
hagyhatók, hanem a tettek konstitutív tényezői. Pontosan tudható, hogy téves
ideák is alakítják egyének és közösségek sorsát, és az érzelmek sem csupán irra¬
cionális lehetnek. Másodszor az ember beszélve cselekszik és tetteinek beszéd vagy
szövegstruktúrája van. Ne csak beszélj, cselekedj is! - hangzik gyakran a cáfoló
szentencia. Csakhogy a beszédtől elválasztott cselekvés is értelmezve zajlik, s
leginkább döntést jelent, nem pedig süketen s némán végrehajtott testi-kine¬
tikus mozgást. Harmadsorban a politikai tett mindig kilépés a közösségi terek és
viszonyok világába, valami egyénen kívülire irányul, ami azért politikai, mert a
viszonyokat alakítja és formálja, akár rombolóan akár építően, nem egyszerűen
azért, mert politikai tárgya s témája van. És végül, a politikai cselekedeteknek
mindig bizonytalan a kimenetele és hatása, hiszen nem rögzül olyan módon, mint
például a fizikai tárgyak létrehozása, és mások hasonlóan elasztikus cselekede¬
teihez kapcsolódik, mint tanította ezt például Hannah Arendt.
3. Ha a politikai tetteknek ilyen a természete, akkor talán az is világos lehet
előttünk, hogy a politika reális valósága elméletileg tekintve nem lehet egyéni
kiindulású; a politika értelmezése és kutatása nem szenvedhet sem szemléleti
sem módszertani individualizmusban. Vagyis a politika kollektív létezés, akkor
is az, ha mindig az egyes ember cselekszik, a közösségi terekben is természe¬
tesen. Evidencia, hogy nem egyedül élünk, hanem kisebb nagyobb közösségek¬
ben. A diszkurzív politikatudomány ezt az evidenciát úgy konkretizálja, hogy
megállapítja: a politikai közösségek egyben beszédközösségek is. Ez nem nyelvtani,
hanem társadalmi-politikai kategória, melyet társadalmilag kompetens beszéd
konstituál és fordítva, bármilyen közösség egyben beszéd és kommunikatív
közösseg is: a beszedhasznälat es a (politikai)közösseg ugyanazon vonatkozási
keret két különböző elnevezése. Másképpen mondva, politika, beszélés, közös¬
ség fogalmak ugyanarról a valóságterületről szólnak, csak eltérő szempontból,
ezért egymás reflexiós kategóriái. A diszkurzív politikatudomány egyik kiindu¬
lópontja ez az elv. Vagyis fel kell tételeznünk, hogy ismereteiknek, cselekedete¬
iknek és intézményeiknek kulturálisan kötött közösségi előfeltétele és létezése
van, amit diszkurzív praxis hordoz. A közösség szónak ebben az összefüggés¬
ben nincs normatív tartalma. Ez a tény jelöli ki a beszéd státusát és jellegét
is. A politikai diskurzust nem úgy kell érteni, hogy egy elvont nyelvi rendszer