A , dialmattól" a tudományfilozófiáig
A Műegyetem Filozófia tanszékének története,
1949-1990
, A szocialista mérnökképzés alapfeltételeinek megteremtése érdekében egy¬
részt [...] az oktatókra is kiterjedő ideológiai továbbképzést támogattuk és
támogatjuk, ugyanakkor - ahol szükségesnek látszott - oktatói személycse¬
rék lebonyolításával is biztosítani kiväntuk, hogy hallgatöinkat - a nepi de¬
mokratikus ällam, a pärt, a marxizmus-leninizmus szellemében - szocialista
gondolkodású, komoly szaktudással rendelkező mérnökökké képezzük és
neveljük."
, Vezetése alatt a Filozófia tanszék tovább szélesítette kurzusválasztékát ter¬
mészet-, technika- és tudományfilozófiai témákban. Ez a folyamat már a 70-es
évek végén megindult [...] Ez azt jelentette, hogy az akkori tanszékvezetők
teremtette nyitott és politikailag is toleráns légkörben a filozófia tanszék ok¬
tatói az obligát marxizmus-kurzusok mellett (és helyett) más filozófiai irány¬
zatokkal is foglalkozhattak az oktatäs &s a kutatäs területen.”?
A tanulmányunk mottójaként választott két idézetet elolvasva, nyilvánvalóan
egy emancipatorikus fejlődés útja képződik meg előttünk. Az első, 1958-ból
származó idézet a Műegyetem Évkönyvéből való. A rektor tanévnyitó beszéde
világossá teszi, hogy az egyetemen ideológiai indoktrináció zajlik; az oktatott
nem szakmai-műszaki tárgyak ilyenformán nem valamiféle , tudományt" hi¬
vatottak közvetíteni, hanem csak és kizárólag ennek az indoktrinációnak az
eszközeiként játszhatnak szerepet. Funkciójuk a , szocialista mérnökképzés"
feltételeinek megteremtése, , a népi demokratikus állam, a párt, a marxizmus-le¬
ninizmus" szellemének közvetítése, a hallgatók , szocialista gondolkodású"
mérnökké nevelése. Hatókörükbe pedig nem csupán a hallgatók tartoznak: az
oktatók , ideológiai továbbképzésében" is szerepet kell játszaniuk, ennek siker¬
telensége esetén pedig bizony , oktatói személycserék lebonyolítása" is szüksé¬
ges lehet. A második idézet 1997-ben született, a Filozófia tanszék vezetőjének,
1 Rados Kornél rektor beszéde az egyetem tanévnyitó ünnepségén. In Az Építőipari és Közlekedési Műszaki
Egyetem Évkönyve. 1958-59. tanév. Budapest, 1960, 6.
? Fehér Márta: , Müller Antal professzor (1930-1997)." A Jövő Mérnöke, XLIV. évf., 1997/11, 7.