OCR Output

50 | TURBUCZ PETER

s fogolytaborba hurcoltak. Megjarta Dunatétlent, Kiskunfélegyhazat és Szege¬
det. Itt járt közben érdekében Hajnal István, mígnem 1945. július 31-én szaba¬
don engedtek.!?*

A tudós nem tétlenkedett ez idő alatt sem, mert katonai szolgálata és fogsa¬
ga közben folyékonyan megtanult oroszul, s aktív kapcsolatba került a szegedi
fogolytáborban működő szocialista csoporttal. Igazolóbizottsági nyilatkozata
szerint 1944 őszén és telén anyagilag támogatta a Magyar Frontot és a kom¬
munista mozgalmat. Az Igazoló Bizottság 1945. augusztus 15-én egyhangúlag
igazolta." 1945 őszén belépett a kommunista pártba. 1946-ban, a köznevelés
szervezetének elmélete tárgykörből, Prohászka Lajos indítványára és Kornis
Gyula támogatásával magántanárrá nevezték ki." 1950-ben váratlanul kizár¬
ták a pártból, egyúttal elbocsátották állásából.

A szociáldemokrata Szalai Sándor 1945. november 15-i felterjesztése Dékány
tanszékére a pártok közötti pozíciók elosztásnak részeként történt." Szalai ko¬
rábban a Pester Lloyd főszerkesztője, illetve a Dante Kiadó irodalmi és tudomá¬
nyos lektorátusának vezetője volt." Felvételénél e mellett döntőnek bizonyult,
hogy a pályázók közül - szemben Csécsy Imre államtudományi doktorral és
Hilscher Rezső miskolci jogakadémiai tanárral - egyedül ő rendelkezett önálló
tärsadalomelmeleti müvel.'°°” Maga Hajnal István nem őt kívánta a szociológia
tanszéken látni, hanem Mannheim Károlyt, aki viszont elhárította magától a
meghívást. Egyúttal nem ajánlotta maga helyett Szalait sem, mert munkássá¬
gát nem ismerte. Ezután léphetett a politika. Ámbár az iratokban ennek nincs
nyoma, mégis valószínűsíthető, hogy korábbi népbírósági szerepvállalása szin¬
tén előnyt jelentett számára a katedrához jutásban. Bárdossy László perében
ugyanis ő volt a vád képviselője."

18

8

HU BEL, XVII.1658. c. Személyzeti Nyilatkozatok A-L, Faragó László.

HU BEL, XVII.1658. c. Igazoló Bizottsági jegyzőkönyvek 1945-1946. XV. ülés, 1945. augusztus 15.
HU ELTEL BTK, 8/b. Dékáni Hivatal iktatott iratai, 266/1945-46. Faragó László magántanári képe¬
sítése. Prohászka Lajos előzetes előadói jelentése; HU ELTEL 8/a. 48. A Budapesti Királyi Magyar
Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1946. május 17.

Uo. 105-106.

Szabari Vera: ,,Szalai Sandor (1912-1983).” Szocioldégiai Szemle, 22. évf., 2021/3, 106.

HU ELTEL BTK, 8/b. Dékáni Hivatal iktatott iratai, 1582/1945-46. Mátrai László jelentése a társada¬
lomelméleti tanszék betöltése ügyében.

199 Szabari V.: Szalai Sándor... 107-108.

18.

a

18

a

18

3

18

00

18

©