OCR Output

10. Környezeti externáliák

cserébe a gyermekeik törődni fognak az unokáikkal, utóbbiak pedig
gondoskodnak majd a dédunokákról, és így tovább. A rekurzív érvelés
szerint a körültekintő szülő az összes utódjáról gondoskodik. Iehát
amikor a szülők azt fontolgatják, mennyit hagyjanak örökül a gyerme¬
keiknek, az összes leszármazottjuk jólléte ad iránymutatást. A szabad
és tisztességes piacokban való részvétel tenné lehetővé a szülők számára,
hogy élni tudjanak azzal a kiterjesztett gondoskodással, miközben saját
forrásaikra támaszkodnak.

Az érveléssel az egyik probléma (sok egyéb mellett) az, hogy még
ha a szülők képesek is sajátjukként tekinteni a saját leszármazottjaik
jóllétét, nem vennék számításba az általuk más szülőknek és azok leszár¬
mazottainak nyújtott és rájuk hárított pozitív és negatív externáliákat.
Mivel bioszféránk szabályozó és fenntartható szolgáltatásai közül oly
sok ingyenesen áll rendelkezésre, mindegyikünk érzi a késztetést (még
ha csak tudat alatt is), hogy kiaknázza őket, méghozzá olyan mértékben,
ami a közjó szempontjából túlzott." Ez pedig összességében ahhoz
vezet, hogy olyan értékben diszkontáljuk az utódaink számára a jövő¬
ben képződő hasznokat és terheket, amit kollektívan nem fogadnánk
el. A piaci diszkontráta tehát túl magas; a könyvelési kamatláb — amit
gyakran zársadalmi diszkontrátának neveznek -— alacsonyabb lenne.
A közgazdászok szerint a probléma forrását a természeti tőkére vonat¬
kozó megfelelő tulajdonjogok hiánya jelenti.

10.2. Kölcsönös externáliák

Kölcsönös externáliák esetén minden egyes szereplő el nem számolt kár¬
ral terhel meg mindenki mást egy adott népességen belül, vagy el nem
számolt hasznot juttat mindenki más számára. A népesség lehet egy
falusi közösség, de akár az egész világ is. A kölcsönös kár egyik példája
a minden egyes háztartás által ma kibocsátott szén-dioxid, egy másik a
tevékenységeink miatt bekövetkező biodiverzitás-veszteség. A kölcsönös
haszon egy példája lenne ennek megfordítása, amelyre akkor kerülne sor,
ha a nemzetek teljesítenék a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vagy
a biodiverzitás hanyatlásának megállítására tett kötelezettségvállalásai¬
kat. Gordon (1954) híres megállapítása szerint, amennyiben egy eszköz
mindenkié, akkor valójában senkié. Hardin (1968) még közismertebb

59

Antropológusok figyelték meg, hogy a gyerekek gyorsabban fogyasztják el az en¬

nivalót, ha közös tányérból esznek.

77