A közgazdaságtan, elképzelésem szerint más tudományágakhoz hason¬
lóan, rendszerint fokozatosan halad előre, központi útmutatás nélkül.
Hasonlóan más diszciplínák szakembereihez, mi, közgazdászok is a világ
ama jellemzőiből alkotott modellekkel dolgozunk, amelyeket részletesen
vizsgálni akarunk. Mindez magával hozza, hogy minden más messze a
háttérbe szorul. A modellek tehát példázatok, egyesek szerint karikatú¬
rák, ami igaz is lehet.
A közgazdaságtan egyben egy kvantitatív tárgy is. A pénzügymi¬
nisztereknek az adóbevételek becslésére van szükségük ahhoz, hogy
fedezzék a tervezett kormányzati kiadásokat; a környezetvédelmi mi¬
niszterek ma kénytelenek feltenni a kérdést, mennyit kellene fizetni
a földműveseknek ahhoz, hogy a táj , zöldítése" érdekében kivonják a
földjeiket a termelésből, és hogy a fosszilis üzemanyagok támogatását
meg kellene-e szüntetni; az egészségügyi miniszterek pedig keresik az
érveket, amelyekkel meggyőzhetik minisztertársaikat arról, hogy az
egészségügybe való befektetés előbbre viszi a gazdaságot, és így tovább.
Eppen ezért a közgazdasági modellek szinte kivétel nélkül a matemati¬
ka nyelvén szólnak.
Szintén ez az oka annak, hogy a közgazdasági folyóiratokban meg¬
jelenő modellek ezoterikusnak, valóságtól elrugaszkodottnak, már-már
öntörvényűnek tűnhetnek. Sokan azzal is érvelhetnek, hogy az emberi
magatartás formális, ráadásul matematikai modellezésével az emberi
tapasztalás gazdagságát csorbítjuk. Ennek ellenére a kormányzatok,
nemzetközi szervezetek és magántársaságok közgazdászai ezeket a mo¬