OCR Output

PRONTVAI VERA: KÖLTÉSZET ÉS RITUALITÁS A KORTÁRS MAGYAR SZÍNHÁZBAN

nem jelöli ki a hangsúlyokat, a figyelem megosztás egy idő után mentálisan fá¬
rasztóvá válik."

Vidnyánszky rendezéseiben az idő általában egyetemes, a gondolatritmusok
ismétlődése kitágítja az előadás idejét. A Juhász-versben az anya hívja a fiát, a
fiú pedig válaszol, vagy kitér az anya gesztusai elől. A rendezés különböző jele¬
netei ennek a párbeszédnek az időintervallumába ágyazódnak, minden epizód
az anya és a fiú viszonyrendszerében válik hangsúlyossá. A fiú törekvéseit és az
anyával való évődését az előadás végén színpadra épített kapu egyetemes időbe
helyezi. Mivel az új út keresése, a szarvassá (művésszé) formálódott fiú (társulat)
önálló identitásának megtalálása a színpadon polifonikus és szimultán jelenetek
egymásba csúsztatásával jelenik meg, az észlelés feltételei nehézzé válnak. Az
egyidejű jelenetek általában ugyanahhoz a témakörhöz kapcsolódnak, és fokoz¬
zák az előadás feszültségét, intenzitását és ritmikáját, ugyanakkor ellehetetlení¬
tik az egyenes vonalú cselekményvezetést. A több dramatikus esemény egy
időegységen belüli párhuzamos ábrázolása az adott téma különféle megközelí¬
téseihez ad lehetőséget, így az előadás a nézőre olyan hatást gyakorolhat, hogy
nem képes azonnal értelmezni a látottakat, viszont erőteljesen érzékeli a szín¬
padon zajló eseményeket. Az anyát és a fiút körbeölelő színészekből álló kórus
hol a falusi, hol a városi élet jellegzetes eseményeit, a falusi ünnep és gyász, a
nagyvárosi sürgölődés, a színházcsinálás nehézségeit játssza el, miközben számos
más kisebb cselekvés is zajlik a színpadon. Vidnyánszky sokszor tömegjelenete¬
ket rendez, az összes színészt egyszerre helyezi színpadra, a színészek többsége
pedig egy előadáson belül több szerepet is alakít. A Psychében hét, nagyjából
azonos korú színésznő alakítja a hősnőt, Az ember tragédiájában"? pedig több
színész jeleníti meg Lucifert, utalva ezzel az adott alakok komplexitására.

Ahogy ezt a Bessennyei-Gedé tanulmäny°” is alátámasztja, Vidnyánszky
rendezései bizonyos szempontból posztdramatikusnak tekinthetőek. A Lehmann
által alkalmazott poliglosszia"?" a színpadtérbe ábrázolt víziók alapját adja. A
szarvassá változott fiú esetében az otthon elhagyásának, a művész születésének
és a nagyváros züllöttségének víziója végül a fiú látomásában találkozik a titkok

527 Domsa Patrícia: Beszámoló: Mesés férfiak szárnyakkal. http://ekultura.hu/2013/10/28/beszamolo¬
meses-ferfiak-szarnyakkal-szinhazi-eloadas (Letöltés: 2022. november 6.)

528 Madách Imre: Az ember tragédiája, Nemzeti Színház, Budapest. A bemutató dátuma: 2018.
október 19. Színészek: Ács Eszter, Barta Ágnes, Katona Kinga, Nagy Mari, Szász Júlia, Tóth
Auguszta, Berettyán Nándor, Berettyán Sándor, Bordás Roland, Farkas Dénes, Herczegh Péter,
Horváth Lajos Ottó, Kovács S. József, Kristán Attila, Mátyássy Bence, Mészáros Martin, Rácz
József, Rubold Ödön, Schnell Ádám, Szabó Sebestyén László, Szép Domán, Tóth László, Varga
József. Rendező: Vidnyánszky Attila.

529 Bessenyei Gedő: , Halál! Hol a te fullankod?”

530 Lehmann: A posztdramatikus színház, 175.

s 178 "