legsötétebb Goya-festmények hangulatát hozza."" A jelmeztervező Bianca
Jeremias többféle jelmezt állít színpadra, Krisztus és a táncosok, énekesek öltö¬
zéke egyszerű, míg az erények, bűnök, angyalok és ördögök összetett, hivalkodó
ruhában jelennek meg, Pilátus (Olt Tamás) lila színekben pompázik, a gonosz
feketében, az evangélium szereplőinek öltözete pedig ikonográfiai hagyományo¬
kat követ, Péter apostol pl. mindig halászhálóval a kezében jelenik meg, Júdás
(Rácz József) színre lépésekor rendszeresen pénzcsörgés hallatszik. A bűn alle¬
góriájának felépítése már az előadás elején elkezdődik, amikor az invocatio, a
passiójáték szerepfelvétele megtörténik: , Folyvást kérdezi a Hang: / Mit ácsoltok,
ácsok?" A színpadi térben megjelenő színészek és táncosok magukra öltik a
Szentírás-történetben megjelenő szereplőket. Az előadás egyik vonulata a bűn
megtörténte. Péter (Rátóti Zoltán) tagadásai, Júdás árulása, Pilátus (Horváth
Lajos Ottó) gyengesége az egyén botlásaival szembesítik a jelenlevőket. A ke¬
resztfa tákolása időtől független, véget nem érő cselekvés, amely szinte az egész
előadás ideje alatt zajlik. A falusi jelenetben felbukkanó zsibárus (Farkas Dénes)
az előadás során gonosszá, bukott angyallá válik, aki végigkíséri és kikövezi a
Golgotára vezető utat.
Bár a Vidnyánszkyra jellemző térbeli dramaturgia alapját képező párhuzamos
történések, az emberi érzékelést fokozó szimultán hatások a passióban is meg¬
maradtak, Krisztus szenvedéstörténete a lineáris cselekményvezetés síkján halad:
virágvasárnaptól Mária mennybevételéig"" tart, a nagyhét eseménysorát követi.
A kenyér és a szög szimbóluma az előadás szemantikai rendszerének egyik moz¬
gatórugója: a kenyérbe a gonosz veri bele a szöget, felfeszítve vele a kenyeret,
amelyből végül nemcsak az utolsó vacsorára összegyűlő tanítványok, hanem a
jelen levő nézők is részesülhetnek. A keresztre feszítés metaforikus megismét¬
lése — a kenyér átszögelése —, valamint a feltámadás szintén metaforikus érzé¬
keltetése — az átütött kenyérből való részesedés — magába rántja a lineáris tör¬
ténetelmesélést és felfüggeszti, egyetlen színpadképbe helyezi annak széttartó
idejét.
Az előadás kulcsgondolata a kereszthalálért való kollektív felelősségvállalás:
a jelenlevő szubjektumok mindegyike felel Krisztus (és a másik ember)
145 Méltatlanok a kereszt körül. Csíksomlyói passió — Nemzeti Színház, Criticai Lapok, 26. ébf.,
2017/5-6, 4—5. https://nemzetiszinhaz.hu/eloadas/csiksomlyoi-passio (Letöltés: 2022. április 11.)
146 Szőcs: Passió, 7. Érdekes, hogy Vidnynászky nem emelte be az előadásba Szőcs Géza szövegéből a
negyedik királyra vonatkozó szakaszokat, holott a beemelés tágítaná a Mesés férfiak szárnyakkal
című előadás elemzési kereteit.
47 Nagyboldogasszony ünnepe -— augusztus 15. — a Katolikus Egyház legnagyobb Mária-ünnepe.
Mária mennybevételének dogmája szerint Jézus anyja a földi létből egyenesen a mennyei bol¬
dogságba jutott testben és lélekben is.