A testiség tematikájának középpontba helyezésének időszaka előtt a színházi
törekvések nagy része kiterjesztette a színpadtér fogalmát, szokatlan térhaszná¬
lati kísérletekkel próbáltak újszerű kapcsolatot létrehozni az előadáson jelenlevő
befogadók és a színművészek között. A kortárs színházban megfigyelhető a
színházi épülettől független helyek választása is, amelyek az előadást egészen
más perspektívába helyezik, és felerősítik az előadás adott térre vonatkozó uta¬
lásait is. Lehmann szerint a helyspecifikus színház közösséget teremt, színészek
és nézők ,mindannyian idegenek a gyár, a villamoserőmű vagy a szerelőcsarnok
világában."?" A német származású színházi teoretikus gondolatrendszere alap¬
ján a szcenikus költemények terének hierarchiája rendszerint felbomlik, az elő¬
adások intenzív, érzékeket megmozgató hatása következtében , szubjektumként
érvényesülő én által uralt tér"? alakul ki. Hasonlóan vélekedik Bachelard is a
tér poétikája kapcsán. Szerinte az emlékezés elsősorban térhez kötött, az egyént
körülvevő tér pedig — a színielőadás során a színpadtér — átélt tér: , A képzelet
révén bejárt tér nem maradhat közömbös, s többé nem függhet a geometria
tudósának mércéjétől és elképzeléseitől. Átélt tér. S nem csupán tényleges mi¬
voltában, hanem a képzelet minden elfogultságával együtt átélt tér."?" Vagyis a
színpadtér segítségével az ember mentális tere felidézheti a már megtörtént
emlékeket — Visky a transzformáció körében ezt nevezi repetíciónak -, ennek
hatására pedig a színielőadás és befogadás terének kettéosztottsága megszűnhet,
a jelen levők egy, osztatlan térben élik át az előadást.
Meglátásom szerint az előadás során a leghangsúlyosabb tér nem a színpad¬
tér, hanem a jelenlevő emberi testek, amelyekben a vágyott katarzis létrejöhet.
Ezért az alábbiakban az emberi test helyét és szerepét vizsgálom az elemzett
alkotók színházi világában. Arra keresek választ, hogy miként érzékeltethető