OCR Output

RITUALITÄS VIDNYÄNSZKY ES VISKY SZINHÄZI VILÄGÄBAN

életre hívni. Az előadás utolsó előtti jelenete amásik emberért hozott áldozattal
Krisztusra utal, Vitézt megmentették, életben maradásának történetét azért
eleveníti fel ismét, hogy ezzel előkészítse a másik két fogoly megmenekülését.
A drámarészlet - a szerző elmondása alapján — valóságos történeten alapszik,
az újramondás újramondásaként van jelen az előadásban. Visky valóban hallot¬
ta a fagyos pusztai éjszakán felvillanó fény történetét, "? tehát mint szerző ő maga
is újramondja, elmesélteti a szereplővel.

Tóth Sára kifejti, hogy Visky irodalmi művészetének szerves része a blaszfémia,
hiszen Isten és ember kapcsolatának drasztikus fordulópontjai lehetnek, , amelyek
az ember és a vallási intézmény szempontjából nézve olyan mély megrázkódta¬
tásokat okozhatnak, hogy nemritkán blaszfém vagy legalábbis botrányos meg¬
nyilvanulasok kisérik.”?!° Blaszfémia övezi az ószövetségi Jóbot, aki bár — borzal¬
mas körülmények között - elveszíti tizennégy gyermekét és minden anyagai javát,
mégis kitart Isten mellett, vagyis nem vonja kétségbe, hogy Isten a szenvedései¬
ben is mellette áll. Tóth utal arra, hogy a transzcendens tapasztalat a blaszfémi¬
ára emlékeztető határhelyzetekben is megtörténhet, hiszen a legfőbb határsértés
Krisztus, aki emberként Istennek, Istenként embernek vallotta magat.*' A Visky¬
művekben rejlő blaszfémia általában azokra az élethelyzetekre adott válasz,
amelyekből úgy tűnik, hogy Isten kivonta magát. Tóth Sára A szökés című dráma
jelenetét hozza példaként, amelyben az egyik fogoly felgyújtja önmagát azért,
hogy megmentsen egy másikat, aki a téli éjszakában fény nélkül bolyong, és a
fagyhalál fenyegeti. Valamint említi, hogy az Alkoholisták Évája is autóbaleset
hatására kerül közelebb Istenhez. , Jób valóban ősi tapasztalatát dramatizálják
ezek a történetek, azt, hogy csak a szenvedés útján láthatta meg Istent, amint
Krisztus is csak a kereszthalál által végezhette el a megváltás művét."

A Visszaszületésben színpadra állított tíz szereplő száma a büntetés egyik
válfajára, a tizedelésre — minden tizedik ember halálra ítélésére — is utal, és
szintén visszatérő rítus Visky alkotásaiban. Az ószövetségi törvényben megjele¬
nő tized mindenből Istennek jár, "? ebből a megközelítésből értelmezve a Nev¬
telen, azaz a tizedik férfi léte eleve ellenall a hitetlenségnek. A Tanitvanyokban
János és Tamás visszaemlékezése eleveníti fel a tizedelést:

309 A szerző elmondása szerint a történet alapja egy temetésen hallott ebeszélésen alapul. Az uno¬
kaöccse öngyilkosságán szónoklatot tartó nagybácsi (Anti) a Pornó című dráma szereplője is.

310 Sepsi-Töth (szerk.): Mellekzörej, 168.

34 Uo., 170.

32 Uo.,174.

313 , Termésedből, mindabból, ami földeden terem, minden évben gondosan vedd ki a tizedet, és az
Úr, a te Istened színe előtt azon a helyen, amelyet majd kiválaszt neve hajlékául, tarts ünnepi
lakomát gabonád, borod és juhod első elléséből, hogy megtanuld az Urat, a te Istenedet minden
idöben felni.” 5Möz, 14, 22-23.

«99 «