Oldal 39 [39]
KÖLTÉSZET ÉS RITUALITÁS AZ EURÓPAI SZÍNHÁZBAN
megtapasztalásához. A ráismerés, a felismerés mozzanata a befogadóban belső
elmélyüléssel jár, a jelenlevőben megszülető csönd a szubjektum saját magától
való elkülönböződését teremtheti meg, és cselekvésre késztetheti. A találkozás¬
élmény, a , láthatatlan láthatóvá" válása életbe vágó, testbe íródó nyomokat
hagyhat maga után, és olyan liminális állapotot eredményezhet, amely a jelen¬
levők számára testi tapasztalatként élhető meg, Fischer-Lichte kifejezéseit hasz¬
nálva fiziológiai, energetikai, affektív és motorikus kondíciók"? megváltozásával
járhat. Brook megfogalmazásában: , A láthatatlan a láthatóban, vagyis az embe¬
ri életekben ölt formát."" Visky Mire való a színház? című kötetének tetőpont¬
ja a Pseudo-Augustinus és tanítványa között elhangzó beszélgetés a jótékony
sikerről. A traktátusban elhangzó példa Genéziusz római parodista színre lépé¬
séről szól," aki az egyház megszégyenítése céljából egy papot is felhív a szín¬
padra. A kereszténység kigúnyolására való törekvés azonban kudarcot vall: az
előadás végére nemcsak ő maga lesz kereszténnyé, hanem a jelen levő nézők is
kérik a keresztséget, vagyis új jelentések születtek bennük. Idézet az értekezésből:
, TANÍTVÁNY: Átváltozni önmagunkká önnön lelkünk isteni része szerint, azzá,
aki egyedül lehetünk, majd megvallani azt, akivé és ahogyan azzá lettünk, akik
vagyunk, nem törődve a következményekkel: vajon ebből állna a jótékony siker
egesze?”!16
A transzformáció, az átváltozás a szubjektum újrateremtésének csendjét hoz¬
hatja magával, a trauma, a sebzettség csendjét, amely a jelenlevők testében (mint
formában) hoz létre új jelentésstruktúrát. Kirkegaard stádiumelméletének egyik
legfontosabb eleme a hallgatás. A dán filozófus többek között arra keresi a választ,
hogy Ábrahám Izsák feláldozása előtt miért nem osztja meg tervét feleségével,
fiával és Eliézerrel. Kirkegaard végül arra a következtetésre jut, hogy Ábrahám
azért hallgat, mert titka bensőséges, nem tudná másokkal megértetni azt. Vagy¬
is az Istenben való hit akkor kezdődik, amikor az értelem elhallgat, valamint
szubjektív, egyedi és izolált, mások számára érthetetlen. Ezért az, aki a hitet
megtapasztalja, hallgatásra van ítélve, és elnémulása Ábraháméhoz hasonló:
„Mindent mondhat; de egyet nem mondhat, és ha ezt az egyet nem mondhatja,
vagyis úgy nem, hogy más megértse, akkor tehát nem beszél ""
18 Fischer-Lichte: A performativitás, 248.
14 Brook: Az ördög neve, 37.
15 Visky: Mire való a szinhaz?, 239-244.
116 Uo., 242.
17 Soren Kirkegaard: Félelem és reszketés, ford. Rácz Péter, Budapest, Európa, 1986, 154.
«37 +