Page 28 [28]
PRONTVAI VERA: KÖLTÉSZET ÉS RITUALITÁS A KORTÁRS MAGYAR SZÍNHÁZBAN
tesz a görög kultúrában a dionüszoszi és apollói jellemzők között. A tragédia
születését a dionüszoszi színház rituális, átformáló erejében, valamint erőteljes
zeneiségében látja, amelyek egyfajta teljesség átéléséhez vezethetik a résztvevőket.
Tendencia, hogy az elmúlt évszázadokban a vallásos értelemben vett megköze¬
lítés, az Akárki című moralitásjáték központi gondolata — a megváltás lehetősége
— a színházelméleti diskurzusokban egyre inkább háttérbe szorult, a rituális
színház jelentése már nem csak a vallásossággal összefüggő színházi törekvések¬
re alkalmazható. A felvilágosodás óta a színházi alkotók a ritualitás fogalmát sok
esetben a kereszténységre (vagy bármilyen más vallásra) való utalás nélkül hasz¬
nálják, leginkább profán rítusokat állítanak színpadra. A rítus vagy más szóval
szertartás vallási értelemben vett jelentése"! elhalványult, hasonlóan számos más,
a vallás vagy a kinyilatkoztatás kérdésköréhez kapcsolódó fogalom jelentéséhez.
Arnold van Gennep Átmeneti rítusok" című tanulmánya szerint a rítus — a kö¬
zösség bizonyos kulturális, társadalmi eseményeihez köthető, meghatározott
formájú cselekvés — elsődleges funkciója a státuszhelyzet megváltozása és a
válságállapot hatására bekövetkező identitásváltás. A színház rituális vonásai az
antik és középkorban az ünnepekhez és az azokon megrendezett előadásokhoz
nyúlnak vissza, ezek vezették át az egyént a megszokott hétköznapi szürkeségből
egy, a rítus átélése utáni, új identitással felruházott posztliminális állapotba. A
különféle szertartások az ókortól kezdve a közösségi érzést erősítették, igyekez¬
tek elhatárolni az ünnepi, átmeneti teret és időt a hétköznapiságtól. A rítusok és
a hozzájuk kapcsolódó ünnepek korunkban is az adott közösség történelmének
egyik legmeghatározóbb eseményét idézik, a résztvevőkre gyakorolt hatás olda¬
láról pedig — Erika Fischer-Lichte összegzése alapján — a liminalitás, periodicitás,
szabályszerűség és transzgresszió fogalmaival írhatók le.®
Richard Schechner kutatásai meggyőzően tárják fel színház és rítus különb¬
ségét: elsősorban kontextusuk különbözteti meg őket egymástól, valamint a rítus
eredményességre, a színház szórakoztatásra való törekvése. Ugyanakkor megfo¬
galmazza a rítusok (mint valós aktusok) és a rituális színházi előadások közös
jellemzőit is, amelyek a térhasználat, a státuszváltás, az egyszeri és visszavonha¬
tatlan cselekedetek kérdéskörei körül forognak."" Ez utóbbiról a következőket
jegyzi meg: , A visszavonhatatlan akció ritka színházainkban. Mágiával ugyanis
64 , A rítus, szertartás az egyes részegyházak jellemző saját liturgikus és egyházfegyelmi rendszere
és teológiai-lelki öröksége." Diós István — Viczián János (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon, XI.,
Budapest, Szent Istvän Tärsulat, 2006, 631-632.
Arnold van Gennep: Átmeneti rítusok, ford. Vargyas Zoltán, Budapest, LHarmattan, 2007.
Erika Fischer-Lichte: Színház és rítus. Színház és rítus viszonyának története az európai kultú¬
raban, ford. Kiss Gabriella, Theatron, 6. évf., 2007/tavasz—nyar, 5.
Schechner: A performance, 31.
6:
a
6
a
6
S
+ 26 +