érzéke van, mondja a fontoskodó, ám nem túl okos szerző, míg az állatok sor¬
rendje szerinte azon alapul, hogy hány érzékkel rendelkeznek (egytől tízig). Az
érzékeket nem részletezi. Az embert az is megkülönbözteti az állatoktól, hogy
benne a négy elem kiegyensúlyozottan keveredik, míg az állatok mind egyhez
kötődnek elválaszthatatlanul, például a halak a vízhez, az ördögök a ,po¬
koli" örök tűzhöz, a szalamandra pedig a látható tűzhöz, mivel a szája tűzből
van. Sok egyéb után regénybe illő részletességgel adja elő, hogyan vett rá egy
fiatal lányt egy mágus segítségével arra, hogy önként a házába jöjjön, és eltöltsön
vele tíz napot. A lány elmondása szerint utólag nem emlékezett arra, hogy mi
történt vele.
A 6. fejezet a mágikus eljárás leírása a , Tökéletes Természet" négy szellemének
megidézésére, a bölcsesség elnyerésének reményében. Ál-Aristotelés két könyve
(az al-Istamatis és az al-Istamáhis) alapján történik a leírás, a szerző megneve¬
zése nélkül. Szélfútta sötét gödörtől a barátokkal elköltött rituális olaj- és bor¬
lakomáig követjük a bölccsé válni kívánó mágus varázslatait. A szellemek mű¬
ködésének leírása bonyolult és nem világos. Több hamis attribúciójú szövegből
idéz (ál-Aristotelés, Antimaguis könyve, ál-Sókratés) ezek az előbbi forrásokból
származnak.
A 7. fejezet kérések és imák a bolygókhoz. Az imákhoz és kérésekhez való
előkészületek leírása után (akarat, hit, test, ruházat megtisztítása, megfelelő
színű öltözet, alkalmas időpont kiválasztása, rituális megfüstölködés) felsorolja,
hogy melyik bolygóhoz milyen foglalkozású, korú, jellemű emberek ügyében
lehet kéréssel fordulni. Ezután az imádságok szó szerinti közlése következik,
számos különböző, megnevezetlen forrásból (ál-Aristotelés töredékesen fenn¬
maradt al-Istamátis-a az egyik). Az imák előtt is elmondja minden bolygónál
egyszer, hogy milyen bolygóállásnál, milyen színű és kikre (például milyen hi¬
tűekre) jellemző ruhában, milyen ékszerekkel vagy jelvényekkel, milyen füstö¬
lővel kell a szertartást elvégezni. Annak a receptjét is megadja, hogy pontosan
mit kell füstölni. A Jupiterhez például tizenkét különböző imát ír le, melyek
között van olyan, melyben a Jupiter neveit különböző nyelveken is felsorolja:
arabul, latinul, perzsául, görögül, ,rómaiul" és hindiül. Egyes imák után az is
szerepel, hogy milyen állatot kell a bolygónak áldozni. Az imákban hosszan
szerepel a bolygók megszólítása, tulajdonságaik felsorolásával. A megszólításban
mindenütt szerepel az egy Istenre való hivatkozás, vagy áldás formájában, vagy
hogy Isten adta a bolygó erejét. A Jupiter-imák között úgy tűnik, mintha egyes
imák összekeveredtek volna, mert egyet a hajótörés ellen javasol, ott azonban
egy Rhazesnak tulajdonított, egyáltalán nem mágikus töltetű ima szerepel, a