Végül az utolsó bekezdésben bemutatja a mű felosztását (négy könyv, illetve
a fejezetek) és témáit. Az első könyv az egeket és a bennük levő csillagképek
hatásait mutatja be ígérete szerint, szerinte a második könyv általában beszél a
csillagképekről és a nyolcadik szféra mozgásáról, a harmadik könyv pedig a
bolygók és jegyek vagy jelek sajátosságairól tanít, megfelelő színű alakjaikról és
formáikról, és hogy miként lehet a bolygók szellemeivel kapcsolatot teremteni,
valamint egyéb mágikus gyakorlatokat. A negyedik könyv a szellemek sajátos¬
ságain túl a szükséges előírásokat közli — mondja -, és hogy miként lehet taliz¬
mánokkal és füstöléssel rásegíteni e ,művészet" eredményeire.
Az ígért tematika nem teljesen fedi a valós tartalmat. A válogatás kétszáz
műből történt a szerző szerint, a négy könyv viszont mindössze negyven fejezet¬
ből áll (7412-12-9). Azonban már az első könyv első fejezetét olvasva világos,
hogy az alig két oldal nagyon vegyes forrásokból építkezik, és több mint valószí¬
nű, hogy legalább három vagy négy szövegből van összevágva. Ez az eljárás az
egész mű folyamán megfigyelhető. Így valóban elképzelhető, hogy egy kiterjedt
hagyomány enciklopédikus összegzésére vállalkozott a gyűjtemény összeállító¬
ja. Mindazonáltal a szövegek filozófiai, erkölcsi és teológiai mondanivalója igen
változatos színvonalon mozog. Míg az előbb idézett rész — I. konyv 1. fejezet —
keresztény értelmiségiek számára is elfogadható teológiai, filozófiai és erkölcsi
tartalmakkal bir - jöllehet fökent újplatonikus és gnosztikus tanításokból ragad
ki részleteket -, a továbbiakban már javarészben olyan fejezeteket találunk,
amelyek egyrészt mások szabad akaratának leigázását célzó eszközöket nyújtanak,
másrészt kifejezetten az ártás szándékát támogató tanácsokat adnak. Ez utób¬
biak pedig már semmiképp nem egyeztethetők össze a keresztény erkölccsel. A
harmadik és negyedik könyv egyes szövegei babonás-mágikus rituálékat és va¬
rázsszavakat, könyörgéseket írnak le, receptjei állati és emberi testrészeket
használnak fel — melyek némelyike joggal borzasztja el a mai olvasót.
A legjellemzőbb célja mindazáltal annak a mágusnak, aki ezt a gyűjteményt
használta, hogy sorsának irányításához vagy befolyásolásához a bolygók erejét
felhasználja. Ez a hétköznapi ember boldogulásának kicsinyes és anyagias célja¬
itól a politika résztvevőinek hatalmi igényein át a szerelmi leigázás (főleg nőké)
praktikájáig terjed, de ritkábban előfordulnak általában a tudásra törekvők gyors
tanulását elősegítő mágikus gyakorlatok is.?"
Tematikában a ritkább filozófiai, kozmológiai és logikai passzusok??? mellett
főként asztronómiai, asztrológiai ismeretek szerepelnek (például a precesszióval