Oldal 153 [153]
OCR
Kiss GABRIELLA: CON-VIVERE! — GONDOLATOK A , RÉSZVÉTEL KORÁNAK" SZÍNHÁZÁRÓL házban) , szemlélődő függetlenedik a részvétel előre kiszámítható, mi több: elvárt cselekvési lehetőségeitől, és kritikát gyakorol azon az intézményes gyakorlaton, amelyet a műalkotás észlelésének szokásrendjét követve maga hoz lére"."" A sétaperformanszok esetében ez a mechanizmus fordítva működik. Itt olyan emberek, tárgyak, események kerülnek a nézői figyelem fókuszába, amelyeket a színházi és kulturális aktivitás konvenciói láthatatlannak vagy észrevételre érdemtelennek találnak. Hiszen melyikünk vette valaha is észre, hogy az operaházi Glinka-szobor szeme épp rálát a Wagner-szobor nagylábujjára (így segíthet a többi szobornak megakadályozni a mester öngyilkosságát)? Vagy hogy a többszintes Központi Vásárcsarnokból egyik napról a másikra eltűnt egy könyvritkaságokat forgalmazó gurulópolc? Budapest ikonikus és nyilvános helyszínei tehát a mi lassan sétáló és eleddig láthatatlan részletekre rápillantó tekintetünk révén válnak a részvétel tereivé. Mi több: szembesítenek minket azokkal az , építészeti előírásokkal, rendőrségi szabályokkal, fényviszonyokkal, a próbafolyamatokkal és a próbaidőkkel, a színházban tapasztalható hierarchiákkal és azzal, ahogy a színház adminisztratív úton betagozódik a város és az ország nagyobb, társadalmi és politikai kontextusäba”.* Hiszen ezek az apparátusok zárták el tőlünk ezeket a most meglátott és meghallott dolgokat. Ennek az átváltozásnak két feltétele van. Az egyik, hogy fejünkre rakjuk a fülhallgatót, elindítsuk okostelefonunkon a hangjátékot, és kövessük az utasításokat. Ez a mindennapi gesztus ugyanis úgy strukturálja a gyaloglás akcióját, hogy annak nem a valahova jutás a célja, hanem ,,a városi tér játékos birtokba vétele és ezzel egyidejűleg a ssajátx tér elmulasztásának tapasztalata"."" A másik, hogy készek legyünk érzékszerveink finomítására és fantáziánk edzésére. Ahhoz ugyanis, hogy a város színházzá váljon, élnünk kell az olyan drámás játékok lehetőségeivel, mint az , idézd föl magadban" vagy a , tárgyak sorsa"." A résztvevők egyrészt külön-külön, fejben , moziznak", ami megváltoztatja a környezet sajátnak hitt észlelését, és érzékennyé tesz a hangzó és mozgó képek immár nem a turisták audioguide-jai révén kormányzott, hanem művészek által teremtett valóságára. Másrészt a séta megkoreografáltsága lehetővé teszi, hogy a résztvevők nyilvánvaló befolyásolás nélkül is tudjanak játszani. Ez teszi megtapasztalhatóvá, hogy a közösségi terekben megvalósuló viselkedésünket 4 V6. Irit Rogoff: Looking Away: Participations in Visual Culture, in Gavin Butt (ed.): After Criticism. New Responses to Art and Performance, Malden, John Wiley & Sons, 2008, 117-134. ® Nikolaus Müller-Schöll: A diszpozitivum és a kormänyozhatatlan. Gondolatok bärminemü politika kezdetéről és végéről a végtelenben, ford. Kiss Gabriella, Theatron, 15. évf., 2021/1, 143. 46 Patric Primavesi: Situationen. Öffentliche Ráume dramaturgisch denken, in Umathum-Eck (Hg.): Postdramaturgien, 264. 17 Gabnai Katalin: Dramajatekok. Bevezetes adramapedagögiäba, Budapest, Helikon, 2015, 53-54. e 151 ¢
