Seite 129 [129]
V. Életvégi döntések az egészségügyi ellátás keretében \ 127
melynek meghatározását a Büntető Törvénykönyv 162.§-a tartal¬
mazza:
(1) Aki mást öngyilkosságra rábír, vagy ennek elkövetéséhez segítséget
nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, bűntett miatt egy
évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Az a tizennyol¬
cadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött
személyt bír rá öngyilkosságra, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt,
ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, két évtől nyolc évig
terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
A megnevezett két elkövetési magatartás a rábírás és a segítségnyújtás.
Rábírás esetében ezen tevékenység eredményeként jön létre a passzív
alanyban az elhatározás, hogy öngyilkosságot kövessen el. (Ha a pasz¬
szív alany az öngyilkosságra rábírás elkövetési magatartás kifejtésekor
a tizennegyedik életévét nem töltötte be vagy akaratnyilvánításra
képtelen, akkor a cselekmény jogi minősítése [rábíró] emberölés. Ez
tehát azt jelenti, hogy az öngyilkosságban való közreműködés passzív
alanya - rábírás esetében - nem lehet a gyermekkorú, illetve az aka¬
ratnyilvánításra képtelen személy.) Segítségnyújtásról pedig akkor van
szó, ha az elkövető a passzív alany korábban már kialakult öngyilkos¬
sági elkövetési szándékát vagy erősíti, vagy magatartásával megköny¬
nyíti az öngyilkosság elkövetését. A Büntető Törvénykönyv az öngyil¬
kosságban közreműködést szándékos bűncselekménynek tekinti, a
cselekedet egyenes vagy eshetőleges szándékkal egyaránt megvaló¬
sithaté (Belovics—Molnar-Sinku 2023, 110-113).
A hatályos magyar Büntető Törvénykönyv által adott értelmezési
keretben tehát a fentebb bevezetett gyakorlat az orvos magatartása
részéről az öngyilkosságban való közreműködés interpretációjában
jelenik meg. E pozíció , természetes" voltának párbeszédbe vonása
ugyanakkor része a téma hazai szakirodalmának is (pl. Filó 2009).