Page 81 [81]
OCR
IV. Hogyan hozunk döntéseket az életünk végéről? | 79 inkább utalnak a személyek eleve meglévő preferenciáira, elképzeléseire. Az autonómia bioetikai alapelve kapcsán szokásosan Kantot említik, valójában azonban közelebb áll a Mill kárelvéből adódó antipaternalizmushoz, amennyiben az autonómia elve többnyire nem támaszt normatív elvárásokat a döntéshozó ágenssel szemben, inkább a másik féllel (az orvossal) szemben fogalmaz meg kötelességeket a páciens döntéseinek tiszteletben tartását illetően. Így inkább az elfogadáson van a hangsúly, nem a nézetek kritikai alakításán. John Hardwig egy 1997-es cikkével borzolta a kedélyeket, amelyben kifejtette, hogy bizonyos körülmények között beszélhetünk a meghalás kötelességéről (duty to die). Bizonyos esetekben a beteg, haldokló ember terhet, problémát jelent a környezetének, így erkölcsi döntéseikben megjelenhet egy ilyen szempont is. Persze ezzel együtt felvethető az élet vagy tovább élés kötelességének kérdése, mint ahogy a betegek olyan jellegű kötelezettségei is, hogy feleljenek meg az egészségügyi személyzet és intézmény elvárásainak, azaz ebben az értelemben legyenek , jó betegek" A betegségek filozófiai, elsősorban fenomenológiai vizsgálata az utóbbi években előtérbe került. Olyan filozófus szerzők, mint S. Kay Toombs, Havi Carel vagy Kevin Aho saját betegségtapasztalatukról számoltak be a fenomenológia filozófiai megközelítése és módszere alapján. Ugyanebben az időszakban vált önálló műfajjá, és kezdett egyre nagyobb figyelmet magára vonni a betegségnarratíva, elsősorban olyan könyvek formájában, amelyeket bizonyos betegségekkel vagy más egészségügyi problémákkal szembesülő, élő, küszködő emberek írnak saját helyzetükről és megélt tapasztalataikról, narratív formában, amelynek során megkérdőjeleződött egyéni és társadalmi identitásukat is helyreállíthatják. Ian James Kidd angol filozófus (2012) arra hívta fel a figyelmet, hogy a súlyos betegség nem csupán fenomenológiai vonatkozásában transzformatív, életünket átalakító filozófiai tapasztalat, hanem erkölcsi értelemben is, amennyiben a betegség idején, az élet végén bizonyos erények megőrzése vagy fejlesztése meghatározó jelentőségű, illetve a betegség lehet jellemformáló hatású. Az életvégi helyzetekben leginkább megjelenő erények a bátorság, a remény, a kitartás, a türelem, az alázat, a méltóság vagy a bölcsesség.
