Az eutanázia nem csupán az orvosi etika, illetve a bioetika hagyomá¬
nyának, de általában az etikának és a filozófiának is egyik klasszikus
kérdése, amely amellett, hogy a saját jogán is igényt tart a folyamatos
figyelemre, egyfajta , állatorvosi lóként" is működik az alapvető etikai
elvek, álláspontok, érvek, egyéni és társadalmi erkölcsi felfogások
tisztázásában, számos elágazási lehetőséget kínálva az etika termé¬
szetének, módszereinek jobb megértéséhez. Nem véletlen, hogy az
etikai gondolkodásba bevezetést kínáló könyvek, kurzusok éppany¬
nyira megkerülhetetlen témája, mint a nyilvános filozófiai beszélge¬
téseké, középiskolai etikaóráké, vagy a médiában megjelenő etikai
vonatkozású híreké, bejegyzéseké.
Az eutanázia lehetőségének mérlegelése révén olyan erkölcsi szem¬
pontok kerülnek elő, mint az élet értéke, a méltóság, a szabadság és
igazságosság fogalmai, a kiszolgáltatottság, a sebezhetőség helyzetei,
a segítségnyújtás, a gondoskodás, az együttérzés és a szeretet dimen¬
ziói, az egyéni erények, az elvárások és a kötelességek, az erkölcs és a
jog viszonya, az orvosi hivatás etikája. Emellett olyan általános filo¬
zófiai kérdések, mint az élet értelme, vagy hogy miben áll embersé¬
günk, hogyan képzelhető el a halálhoz való viszonyunk helyénvaló
megélése. Felidézhetjük Stephen Toulmin amerikai filozófus 1982-es
nevezetes cikkének címét: Hogyan mentette meg az orvoslás az etika
életét. Toulmin (1982) arra hívja fel a figyelmet, hogy az orvoslás
hagyományos etikai kérdései mára kiléptek a szakmai gyakorlat kö¬
réből és a legalapvetőbb etikai kérdéseket intézik felénk új, egyértelmű
kihívások formájában.
Az élet végével, a halál kérdéseivel kétféleképpen állunk: egyszerre,
mégpedig különös súllyal, érint mindannyiunkat, ezért a filozófiai
gondolkodás hagyománya is központi szerepet szán a halálról való
gondolkodásnak, másrészt nem szívesen gondolunk a halálra, nem
szívesen beszélünk róla, ezért is állították sokan, hogy újabban a halál