Oldal 66 [66]
OCR
64 / NEMESLÁSZLÓ sokan rámutatnak, azaz a történetekhez hasonló értelmezési lehetőségeket mutató. Az emberi elme úgy működik, hogy óhatatlanul is összefüggéseket, bizonyos mintázatokat vetít a környező világ és önmaga értelmezésébe. Ebben az értelemben minden megfelelően működő elmével rendelkező emberről feltételezhetjük, hogy van bizonyos összefüggő szemlélete, világnézete, valamint ezzel összefüggő értékrendje, lelkiismerete. Ezek azonban mint normatív elvárásokkal is szembenéző értelmezések, folyamatos ellenőrzésnek és fejlődési lehetőségnek vannak kitéve. Bármennyire is furcsának hangozzon, a halál végső kérdéseinek vonatkozásában is létezik egyfajta szakértelem. Bizonyára nem abban az értelemben, ahogy a természettudományokban és az orvoslásban beszélünk szakértelemről és szakértőkről, mégis, vannak olyan tudós emberek, akik a halál, a végesség problematikájára specializálódtak. Elsősorban filozófusokra és vallási szakértőkre, teológusokra gondolok. Nem is csupán a hagyományokra, például az antik filozófusok (pl. Platón, Epikurosz, Seneca, Marcus Aurelius, Boethius) vagy a keresztény gondolkodók (pl. Szent Ágoston, Aguinói Szent Tamás), de nem is elsősorban a modern gondolkodók (pl. Schopenhauer, Kierkegaard, Heidegger, Sartre) munkáira és ezek mai szakértőire gondolunk most, hanem azokra a filozófusokra, akik a mai akadémiai világ keretei között szakosodtak a halál filozófiai problémáira, amely területet gyakran nevezik a halál filozófiájának (philosophy of death). E terület képviselői, mint (csak párat említve) Steven Luper, Geoffrey Scarre, Jeff McMahan, Fred Feldman, J. E. Malpas, Michael Cholbi, továbbá bioetikusok, valamint a fenomenológiai és egzisztencialista hagyomány mai képviselői, a társadalom megítélése alapján rendelkeznek a halál kérdéseit illetően bizonyos szakértelemmel. Ha ez így van, beláthatjuk, hogy az életvégi döntések esetében a tájékozott beleegyezés feltétele lehet az e szerzőkhöz hasonló gondolkodási mód részleges átvétele, akár egyetértünk velük, akár nem. Bár a mai filozófia és a filozófusok nagy része nem mutat túlságosan nagy érdeklődést sem az életvégi kérdések és a halál elméleti témaköre, sem az életvégi döntések tisztázását célzó nyilvános diskurzusban való aktív részvétel iránt, valamiképpen szükséges lenne a témakör
