len betegek életfenntartó és életmentő kezelése megvonásának, illet¬
ve a nem önkéntes halálba segítésüknek a kérdését is szükségszerűen
az államnak kell szabályoznia: engedélyezi-e ezeket, s ha igen, akkor
milyen feltételek fennállása esetén teszi ezt. Természetesen az utóbbi
beavatkozások engedélyezése esetén is fontos, hogy a döntést az aka¬
ratnyilvánításra képtelen beteg saját életszentség-felfogásának szel¬
lemében hozza meg a döntésre feljogosított személy vagy szerv
(amennyiben erre egyáltalán lehetőség van, csecsemőknél, a helyze¬
tüket felfogni képtelen kisgyermekeknél erről nem lehet szó). Az
említett lehetőségek szabályozásáról minden társadalomban morális
és jogi diskurzusokat szükséges folytatni.
Előfordul, hogy a súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő,
de akaratnyilvánításra képes egyén életvégi döntésének érvényesülé¬
sét a hozzátartozók vagy éppen az orvosok próbálják megakadályozni,
mert életszentség-elképzelésük szerint a döntés elfogadhatatlan, il¬
letve sokszor az adott állam jogi szabályozása nem teszi lehetővé,
hogy (legálisan) érvényesüljön a beteg akarata. Ez a probléma számos
irodalmi alkotásban, filmben megjelenik.
Brian Clark Mégis kinek az élete? című színművében Ken Harrison
szobrászművész, aki egy közlekedési baleset miatt nyaktól lefelé lebé¬
nult, már nem vár semmit az élettől, értelmi képességeinek teljes
birtokában a halát választja, és azt kéri, hogy tartsák tiszteletben az
akaratát és engedjék ki a kórházból. Dr. Emerson, a főorvos nem
respektálja ezt a kérést, mondván, betege depressziós, és ha túl lesz
ezen, máshogy tekint majd a helyzetére. Ennek elérése érdekében
Ken tiltakozása ellenére nyugtatót ad neki. Ken ügyvédhez fordul,
bírósági eljárás útján akar szabadulni a kórházból, a főorvos pedig
pszichiátriai szakvéleményekkel próbálja alátámasztani Ken beszá¬
mithatatlansägät. Scott doktornö, Ken masik kezelőorvosa elfogadja
betege döntését, többször beszélget erről a főorvossal: