OCR
III. Az emberi méltóság tisztelete és az életvegi döntések \ 31 lyette. Vannak, akik beszélnek kényszer-eutanáziáról is (amely cselekmény elutasításáról morális konszenzus van), amikor a beteget úgy részesítik eutanáziában, hogy bár akaratnyilvánításra képes állapotban van, nem kérik beleegyezését, vagy megkérdezik a beteget, aki elutasítja az eutanáziát, de azt ennek ellenére végrehajtják (Kovács 1999, 404-405). A kényszer-eutanázia meglehetősen problémás fogalom. Mondhatjuk ugyan, hogy a cselekvés végrehajtója ekkor a beteg érdekében cselekszik, bár nyilvánvalóan a vélt érdeke alapján (tehát aszerint, amit ő a beteg érdekének gondol). Azonban kérdéses, hogy a beteg érdekéről szó lehet-e egyáltalán, hiszen a beteg akaratáról a cselekvő nem bizonyosodik meg, vagy éppen azzal ellentétesen cselekszik, és itt olyan súlyú döntésről van szó, amely esetben az akaratnyilvánításra képes beteg akarata nem hagyható figyelmen kívül. A Fekete Angyalügyben egy 2001-ben letartóztatott magyar ápolónő számos beteg halálához járult hozzá a Nyírő Gyula Kórházban, mert nem bírta nézni a szenvedéseiket. A betegek között voltak olyanok, akik képesek voltak még arra, hogy kinyilvánítsák akaratukat, de F. Tímea nem kérte a hozzájárulásukat. Nem egyértelmű, hogy hány elhalálozott beteg volt érintett ebben az ügyben: az ápolónő beismerő vallomásában negyven olyan esetet említett, amikor orvosi engedély nélkül adott be injekciót betegeknek, akik ezt követően hamarosan meghaltak, de később többször módosította a vallomását, és ennél kevesebb esetről számolt be (a szakértői vizsgálatok szerint sem járulhatott hozzá enynyi beteg halálához). Volt, amikor tagadta a cselekmények elkövetését. Kérdés persze az is, hogy F. Tímea a betegek szenvedését akarta-e csökkenteni a beadott szerekkel, tudva azt, hogy ezzel siettetheti a betegek halálát is (ez az ún. aktív indirekt halálba segítés, amiről szintén vita van, hogy eutanáziának minősül-e vagy sem), vagy szándékosan a halál bekövetkezését akarta előidézni. Ez esetről esetre is változhatott. Az ítélet szerint volt, akinek kálium injekciót adott be, amely azonnali halált okozott, másoknak morfiumot, amely halálhoz is vezethetett, de használt olyan szereket is, amelyek beadása és a halál bekövetkezése között nem volt bizonyítható az ok-okozati kapcsolat. Az első fokon eljáró bíróság F. Tímeát emberölés bűntettében, több emberen elkövetett emberölés kísérletében és foglalkozás körében