Ez a felismerés közelebb visz minket ahhoz, hogy megértsük Ihomas
Szasz címadását, vagyis hogy miért merül fel az elmebetegség mitikus
értelmezési lehetősége abban a tudománytörténeti időszakban, amely¬
ben a biológiai pszichiátria ilyen dinamikusan fejlődött. Szasz azt
állítja, hogy az elmebetegség tünetei bár fiziológiai alapokra leegysze¬
rűsíthetőek, hiszen elvégre minden érzetünk a testünk által közvetít¬
ve jelenik meg számunkra, ugyanakkor pontosabban megragadható,
ha a klinikai tüneteket egy eredetiségében felsejlő történetmondásként
fogjuk fel. A testi betegségeket és az elmebetegségeket osztályozó
kórtan alapjaiban véve különböző. , Míg a testi betegségek fenomeno¬
lógiai jellemzői függetlenek annak a közösségnek a társadalmi, gaz¬
dasági és politikai szerkezetétől, amelyben megjelennek, ugyanez nem
mondható el az úgynevezett elmebetegségekről. A pszichoszociális
betegségek megnyilvánulási formái ugyanis változnak a műveltségi,
társadalmi, gazdasági, vallási és politikai tényezők függvényében"
(Szasz 2002, 81). Szasz feltételezi, hogy az elmebetegségeket, szigorú
értelemben vett szociokulturális beágyazottságukból következően,
nem tárgyakként, hanem reprezentációkként kell megragadnunk, ez¬
által a , pszichiátriát nem az elmebetegségek, hanem a kommuniká¬
cióval és a jelhasználó magatartásával foglalkozó tudománynak kell
tekintenünk" (Szasz 2002, 80). Mint azt az androgén alopecia és az
erektilis diszfunkció esetében kifejtettem, testi tüneteinkis radikálisan
szociokulturális reprezentációk, így Szasznak nincs igaza, amikor
állítását az eemebetegségekre korlátozza.
A szerző érdemei a hisztériás nő vonatkozásában azonban nem
csorbulnak, hiszen rámutatott az indirekt kommunikáció diagnosz¬
tikus értékére. Indirekt kommunikáción azokat a nyelvi és nem nyel¬
vi jelzéseket érti, amelyek információértékkel bírnak. Kovács József
az alábbi módon foglalja össze a metakommunikáció Szasznál prio¬