Oldal 80 [80]
78 / 3.ANŐK TESTÉNEK ÉS SZEXUALITASANAK MEDIKALIZACIOJA
„A diagnözisok &s tünetek változásai legalább ennyire tükrei más
fontos társadalmi folyamatoknak is: a testtel kapcsolatos tudás vál¬
tozásainak, a betegséggel kapcsolatos diskurzusoknak, a nemi szere¬
pek átalakulásának. Nem fogadhatjuk tehát el azt a radikális társas
konstruktivista megközelítést, amely a betegséget csupán címkének
tekinti, és nem veszi figyelembe az egyén megélt, testi tapasztalatait"
(Csabai 2004, 63). Ennek a tézisnek a felismerése olvasható ki — a
Bánfalvi Attila által idézett - Friedrich Nietzsche soraiból is, amely
mint a hisztériának demedikalizációs törekvése arra figyelmeztet,
hogy a hisztéria nem a nő természetéhez kötődik, hanem inkább
tekinthető , a kultúra által definiált szerepre adott válaszként; nem a
normális környezet kihívásaira adott beteges reakcióként, hanem
adekvát, a lehetetlen, léleknyomorító követelményekre, elvárásokra
adott normälis feleletként?!
A hisztéria mint betegség életútjában a tünetcsoport eredetével
kapcsolatos bizonytalanság sajátos módon mint egyfajta szervező erő
jelenik meg. Bár a kezdetektől fogva jellemző volt a törekvés arra,
hogy a betegség okait organikus alapokra visszavezessék, ez a hozzá¬
vetőleg 2500 éves próbálkozás rendre kudarcba torkollott. Hippokra¬
tész, akárcsak Platón és később Arisztotelész is, elsődlegesen az anya¬
méh rendellenességére, a hasüregben való mozgására vezette vissza a
hisztérikus tüneteket (pl. hangulatingadozások, melankolikus visel¬
kedésjegyek). Innen erednek a szexuális élet fokozására vagy éppen a
gyermekvállalás ösztönzésére irányuló korabeli orvosi tanácsok is.
a Van valami egészen meglepő és szörnyű az előkelő nők nevelésében, sőt, talán
nincs ellentmondásosabb ennél. Mindenki egyetért abban, hogy in erotics a
lehető legnagyobb tudatlanságban kell nevelni őket, mélységes szemérmet el¬
ültetni lelkükben e kérdésekkel kapcsolatban, valamint azt, hogy pillanatra se
tűrjék, sőt, meneküljenek el, mihelyt ilyesmire utalnak előttük. [...] Ám e téren
szívünk mélyéig tudatlannak kell maradniuk. [...] Pedig, pedig! Mihelyt mint¬
egy a villámcsapás kíméletlen erejével és hirtelenségével a valóságba és a tudás¬
ba vettetnek, vagyis a házasság pillanatában - ráadásul éppen az veti oda őket,
amit a legjobban szeretnek és sokra becsülnek: rajtuk üt a szerelem és a szemé¬
rem ellentmondása, hiszen egyszerre kell átélniük elragadtatást, kiszolgáltatott¬
ságot, kötelességet, együttérzést és az Isten és állatiasság váratlan szomszédsá¬
gától való rémületet..." V.ö.: Nietzsche, F. 1997. A vidám tudomány. Holnap
Kiadó, Budapest, 99. o. idézi Bánfalvi 2013, 41.