sú pszichiáter, Ihomas Szasz is ír Ihe Medicalization of Everyday Life
(2007) című kötetében, a maszturbáció feltételezett egészségkárosító
következményeinek (pl. epilepszia) megelőzése céljából, már az 1800-as
évek végétől alkalmaztak invazív orvosi eljárásokat is, egészen az
1900-as évek közepéig. A leggyakoribb ilyen beavatkozás a férfiak
körülmetélése volt. Az előbőr sebészi úton való eltávolításához a XIX.
században gyakorta társult az a koncepció, miszerint az orvosok
bátran támaszkodhatnak erre az eljárásra, hiszen a legkülönbözőbb
betegségek (epilepszia, vízfejűség, alultápláltság, tuberkulózis, agy¬
hártyagyulladás, csontszövet sorvadása) kezelésében is hatásos lehet
(Szasz 2007). Azáltal, hogy a hatalom az életet is veszélyeztető rizi¬
kóként jelenítette meg az önkielégítést, legitimálta az orvosi eszköz¬
tár egészének felhasználását. Ez tovább erősítette annak látszatát,
hogy a XVIII-XIX. század társadalmainak az önkielégítő kiskorú
képében valós orvosi és társadalmi problémával volt dolguk.
Foucault, egy, a Collége de France falai között 1975-ben tartott
előadásában (Szaszhoz hasonlóan) azt hangsúlyozta, hogy a masz¬
turbáló serdülőkről szóló diskurzus nem annyira moralizáló, mint
inkább szomatizáló és patologizáló formában született meg. Az ebben
az időben már a Collége professzoraként alkalmazott Foucault előa¬
dásában a medikalizáció szomatizáló aspektusát , totális betegség
fikciénak”, mashol , tudományos konfabulációnak" nevezi ( Foucault
2020, 237). Vizsgáljuk meg Foucault tézisét részletesebben!
A XVIII. század tudományos álláspontját a maszturbáció egész¬
ségkárosító, fizikai és szellemi leépüléssel járó, majd halálhoz vezető
veszélyeiről kampányszerű írásos és vizuális segédanyagokkal is igye¬
keztek alátámasztani. Az orvosi tankönyvekben lassanként megho¬
nosodott a maszturbáció , mint az összes elképzelhető betegség le¬
hetséges oka; és ,a különböző betegségek kóroktani táblázatának
állandó tagja" lett (Foucault 2020, 235). A szomatizáció körül létre¬
hozott társadalmi nyilvánosság a közbeszéd részévé tette azokat a
tüneteket, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a fiatalemberekben és
ifjú hölgyekben kialakuljanak bizonyos, a bűnös lelkiismeret által
előhívott , hipochonder képzelgések? A propaganda által leigázott
társadalomban néhány évtized alatt már minden tünet e , bűnös"
szokáshoz kapcsolódott, és minden tekintet ezt kereste.