Page 508 [508]
OCR
506 Függelék szemlét az árvaügy intézménytörténetének áttekintése és a vizsgálat kategóriáinak (tiszta vagyon, összeírt vagyon, bruttó vagyon) pontos definíciója követi. Mindennek az áll a hátterében, hogy Benda Gyula a keszthelyi uradalom hagyatéki és vagyoni összeírásait 1988-ban és 1995-ben két kötetben, bevezető tanulmánnyal kísérve már kiadta. Az olvasót alig érhette meglepetésként, hogy a fejezetből az derül ki: az adóösszeírásokból tévesen következtethetnénk a szántók mennyiségének csökkenésére - csupán az adózási rendszer, a forrás változott. Valójában ugyan a kesztelyiek állatállománya és földterülete a 18. század közepétől a 19. század derekára lecsökkent, de a mezőgazdasági tevékenység visszaszorulása nem okvetlenül jelentette elszegényedésüket. Keszthely társadalma kistulajdonosi maradt, a lakosság többségének volt ház- és földtulajdona. A szölöbirtokläs pedig a vagyonosodäs fontos mércéjét jelentette. A 7. fejezethez hasonlóan ebben a fejezetben is keveredett a megközelítésmód, a kezdeti kvantitatív vizsgálatok a végrendeletek elemzésével ismét csak mikrotörténelmi hangra váltottak — hogy ez most már a könyv végéig domináns maradjon. Nem pusztán arról van szó, hogy egyes fejezetek, azaz tulajdonképpen egyes vizsgálatok tisztán a társadalomtudományos történelem hagyományos kvantitatív megközelítésmódjának jegyében íródtak, míg mások szintén vegytisztán a mikrotörténelem személetét tükrözik, hanem azt látjuk, hogy a kvantitatív társadalomtörténeti elemzések (mint a háztartások vizsgálata a 7. fejezetben vagy a vagyoni rétegződésé a 10.-ben) csúsztak át a mikroregiszterbe. Talán nem tévedés e pontokon azt látni, ami az egész munkával történt: a szerző egyszer csak odahagyta a makromegközelítést, s — azt meggyőzőbbnek vagy érdekesebbnek vélve, mindig naprakész szakirodalmi tájékozottsága alapján, vagy a források narratív ereje hatására — a mikrotörténelem felé mozdult el. Itt a fordulópontot talán az jelentette, hogy a kvantitatív megközelítés — a mezőváros egésze vagyonának változása - csak a fent vázolt eredményt hozta, ehhez képest pedig sokkal elevenebb képet adott az esetekre építő részletes elemzés. A konkrét esetleírásokat a makroadatok értelmezésének szükségessége hívja be (a háztulajdonlás kérdései), majd ezekre épülhetnek a későbbiekben az általánosabb érvényű megállapítások (például a pénzkölcsönző özvegyasszonyok két típusáról). A 186 inventárium elemzése kapcsán ismét a forrásprobléma merült fel: a hagyatéki leltárak nem a népesség átlagát mutatják, hanem egy idősebb csoportét, amely vagyontárgyait gyakran már továbbadta gyermekeinek. A kvantitatív megközelítés értékelését alapvetően módosítja tehát a mikroszemléletű elemzés - itt konkrétan az elhunyt teljes életciklusának áttekintése az adójegyzékek (továbbá anyakönyvi adatok és a végrendelet)
