Page 508 [508]
506 Függelék
szemlét az árvaügy intézménytörténetének áttekintése és a vizsgálat kate¬
góriáinak (tiszta vagyon, összeírt vagyon, bruttó vagyon) pontos definíciója
követi. Mindennek az áll a hátterében, hogy Benda Gyula a keszthelyi
uradalom hagyatéki és vagyoni összeírásait 1988-ban és 1995-ben két
kötetben, bevezető tanulmánnyal kísérve már kiadta.
Az olvasót alig érhette meglepetésként, hogy a fejezetből az derül ki: az
adóösszeírásokból tévesen következtethetnénk a szántók mennyiségének
csökkenésére - csupán az adózási rendszer, a forrás változott. Valójában
ugyan a kesztelyiek állatállománya és földterülete a 18. század közepétől a
19. század derekára lecsökkent, de a mezőgazdasági tevékenység visszaszo¬
rulása nem okvetlenül jelentette elszegényedésüket. Keszthely társadalma
kistulajdonosi maradt, a lakosság többségének volt ház- és földtulajdona.
A szölöbirtokläs pedig a vagyonosodäs fontos mércéjét jelentette.
A 7. fejezethez hasonlóan ebben a fejezetben is keveredett a megközelí¬
tésmód, a kezdeti kvantitatív vizsgálatok a végrendeletek elemzésével ismét
csak mikrotörténelmi hangra váltottak — hogy ez most már a könyv végéig
domináns maradjon. Nem pusztán arról van szó, hogy egyes fejezetek, azaz
tulajdonképpen egyes vizsgálatok tisztán a társadalomtudományos törté¬
nelem hagyományos kvantitatív megközelítésmódjának jegyében íródtak,
míg mások szintén vegytisztán a mikrotörténelem személetét tükrözik,
hanem azt látjuk, hogy a kvantitatív társadalomtörténeti elemzések (mint a
háztartások vizsgálata a 7. fejezetben vagy a vagyoni rétegződésé a 10.-ben)
csúsztak át a mikroregiszterbe. Talán nem tévedés e pontokon azt látni,
ami az egész munkával történt: a szerző egyszer csak odahagyta a makro¬
megközelítést, s — azt meggyőzőbbnek vagy érdekesebbnek vélve, mindig
naprakész szakirodalmi tájékozottsága alapján, vagy a források narratív
ereje hatására — a mikrotörténelem felé mozdult el. Itt a fordulópontot
talán az jelentette, hogy a kvantitatív megközelítés — a mezőváros egésze
vagyonának változása - csak a fent vázolt eredményt hozta, ehhez képest
pedig sokkal elevenebb képet adott az esetekre építő részletes elemzés. A
konkrét esetleírásokat a makroadatok értelmezésének szükségessége hívja
be (a háztulajdonlás kérdései), majd ezekre épülhetnek a későbbiekben az
általánosabb érvényű megállapítások (például a pénzkölcsönző özvegy¬
asszonyok két típusáról).
A 186 inventárium elemzése kapcsán ismét a forrásprobléma merült
fel: a hagyatéki leltárak nem a népesség átlagát mutatják, hanem egy
idősebb csoportét, amely vagyontárgyait gyakran már továbbadta gyerme¬
keinek. A kvantitatív megközelítés értékelését alapvetően módosítja tehát
a mikroszemléletű elemzés - itt konkrétan az elhunyt teljes életciklusának
áttekintése az adójegyzékek (továbbá anyakönyvi adatok és a végrendelet)