Page 506 [506]
504 Függelék
A szerző többnyire ezeken a mikrotörténelmi esettanulmányokon keresztül
fejtette ki nézeteit egyes kérdésekről. Már a következő oldalon hosszú
idézetet olvashatunk egy végrendeletből — majd további öt sorjázik egymás
után. Korábban is szerepeltek a kötetben illusztrációszintű példák, ám ezek
(éles ellentétben a demográfiának a teljes népességre vagy annak jelentős
részére vonatkozó kvantatív vizsgálataival) most túlsúlyba kerülnek, és a
dolgozat második részében elsősorban a mikrotörténelmi szintűvé mélyülő
esettanulmányok hordozzák az érvelés súlyát. Ezek győzik meg a hallgatót
arról, ami a szerző állít, ezek alapján képzeli el magának a kor Keszthelyét.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a nézőpont mikrotörténelmivé válása miatt
nem olyan egyértelmű a generális konklúzió.
Először a Kutyás család sorsán láthatjuk, milyen töredékes és torz képet
mutatnak az adójegyzékek a háztartás hosszú időtávú alakulásáról. A
végrendeletekben a családok-háztartások konkrét élethelyzetei tűnnek fel,
méghozzá általában hosszabb időtávban, mutatva a változásokat: miként
önállósodtak a gyermekek, hogyan részesedtek a családi vagyonból. Kide¬
rül, hogy a keszthelyiek zöme általában 3-6 fős háztartásokban élt. Mind
a fiú-, mind - és különösen - a leanygyermekek esetében igen elterjedtnek
tűnik a házasság előtti cselédi szolgálat egy idegen háztartásban. Az apa
halála után a családi vagyon gyakran megmaradt az anya kezelésében, aki
egyes részeit átadhatta gyermekeinek. A szülők halála után általában, de
nem feltétlenül megtörtént az osztály a következő generáció tagjai közt.
A szántóművelő háztartásokban volt a legerősebb törekvés a fiúk mun¬
kaerejének a megőrzésére, és itt inkább alkalmaztak idénymunkaerőt.
Az inasok-legények stabil jelenléte a kézműves háztartásokat jellemezte.
Keszthelyre általában (mind a 18., mind pedig a 19. század derekán) a
töredék háztartások magas aránya volt jellemző.
A 8. fejezet elején (Idegenek, vidékiek és bevándoroltak — a vándorlás
problematikája) mintegy bevezetésként a szerző rövid modellben foglalja
össze Keszthely demográfiai fejlődését. Ebből kiderül, hogy a bevándorlási
többlet nem kevesebbet, mint nagyjából a felét adta a város népességnöveke¬
désének a 18. század végétől a 19. közepéig. Ez indokolja alapos vizsgálatát.
A be- és kivándorlásra vonatkozó többféle forrásból összerakott, kombinált
becslések bravúrosak — mintapéldái annak, hogy a leküzdhetetlennek látszó
(s talán legjobban a szerző által ismert) forrásbeli nehézségek megkerülésével
miként lehet érdemi és megbízható eredményre jutni. Ez a fejezet stílusában
is a hatodikhoz áll közelebb, nem a hetedikhez: makroszemléletű kvantitatív
vizsgálatai dominálnak a kisszámú ismertetett esettel szemben.