reket egy házaspár családlapjához. Ilyen esetben a keresztszülőket is
megnéztük. Ha a család gyerekeinek mindig ugyanazok voltak ke¬
resztszülei, az megkönnyítette a döntést.
A házasságok befejezettségét valamelyik fél halála jelenti. A ha¬
lottak anyakönyvezése mindenkor a gyenge pontja a magyaror¬
szági anyakönyvezési gyakorlatnak. A halotti anyakönyv mellett
az újraházasodás és az adójegyzékek adatait is figyelembe vettük.
A férfiak esetében, mivel itt számításaink szerint a gyors új há¬
zasságkötés volt a legjellemzőbb, az előző év végére tettük a feleség
becsült halálozási idejét. Nőknél, azaz özvegyasszonyoknál az utol¬
só közös gyermek születését, illetve ha voltak, az adózási adatok fi¬
gyelembevételével kíséreltük meg a halál időpontjának becslését.
Azt mindenkor december 31-re tettük.
A rendszeresen vezetett keresztelési anyakönyv teljességét egy¬
részt a halotti anyakönyvvel, másrészt összeírásokkal, illetve a há¬
zasságokkal ellenőriztük. A gyenge vagy életjelt alig mutató (eset¬
leg halva született) csecsemőket gyakran kényszerhelyzetben a báb¬
asszony keresztelte. A plébános az ilyen kereszteléseket is bevezette
az anyakönyvbe (a keresztelésnél megjegyezve, hogy a bába végezte
a keresztelést), de el is felejtődhettek. Ezeknek gyakran csak a ha¬
lotti anyakönyvben bukkanhatunk a nyomára. Az 1746-ban in¬
duló temetési feljegyzések legalábbis ezt bizonyítják. A szülés köz¬
ben (in partu) meghalt, vagy alig néhány órát élt gyermek halottak
egy igen kis részét valóban nem találjuk meg a kereszteltek között.
A történeti demográfiai irodalom a francia terminológiával , ondoyé
decede”-nek nevezi ezeket a gyerekeket, mi a „bäbakeresztelt” ki¬
fejezést javasoljuk magyar megnevezésként. A babakeresztelt cse¬
csemők aránya 1750 utan hdrom évtizedig 1,3-1,7%, majd 1%
alatt marad, de ettől a kismértékű csökkenéstől eltekintve nem mu¬
tat jellegzetes változási tendenciát. A születések számát ezekkel az
esetekkel korrigáltuk (a születési időpontot a megadott életkorból
számoltuk vissza).