OCR
108 A népesség a történeti demográfia szemszögéből Az egyházi részletes, név szerinti összeírások bizonyíthatóan nem tudták a nagyobb lélekszámú, összetettebb társadalmú mezőváros népességét számba venni, de az 1771-es lélekösszeírás így is kiemelkedően értékes és érdekes demográfiai és társadalomtörténeti forrás. Az eleinte egyházi célú lélekösszeírások 1771-re beilleszkedtek a népességszám megállapításának uralkodói törekvéseibe. 1769-ben az uralkodó elrendelte a gabonaárak, a gabonatermés és a lélekszám statisztikai megfigyelését. A Helytartótanács a megyékre rótta ezt a feladatot." 1769-ben szinte semmi sem valósult meg belőle, az 1770. évi sürgetésre Zala megye generalis conscriptio" tervét dolgozta ki.? A megyei összeírók 1770-ben az adóköteles személyek mellett a háztartások létszámát is tudakolták, és településenként a nemesek és háznépük létszámát is bekérték. 1770 végén Keszthelyen a nemesek háztartásában élőkkel együtt 2953 lelket írtak össze 587 nem nemesi háztartásban és ismeretlen számú nemesi háztartásban (ez utóbbiakban 388 ember élt). Az 1771-ben megismételt adóösszeírásban már csak 2543 lelket mutattak ki. A megyei szervezet képtelen volt pontosabb lélekszámadatok előállítására (ezért kerülhetett már 1771 januárjában sor a már ismertetett egyházi kísérletre)!" A továbbiakban az uralkodó az egyházi és a megyei szervezet igénybevételével rendszeresen végrehajtatta a lelkek összeírását. Zalában 1783-ból maradt fenn a conscriptio animarum összefoglaló táblája, ez Keszthely mezővárosra és polgárvárosra 3354 lelket ad meg, katolikus, akatolikus, illetve zsidó vallású bontásban.!! A végeredmény itt is a valóságosnál kevesebb lakost mutat ki, azaz továbbra sem mondhatjuk, hogy a város igazi népességnagysága ismertté vált volna (ez áll az ország egészének népességére 15). II. József végül a katonaság segítségével hajtotta végre az első igazi népszámlálást. Az 1785-ben készült keszthelyi végeredmény 4050ben mutatja ki a jogi népességet, a Keszthelyen tartózkodó jelentős számú idegen miatt a tényleges népesség még magasabb, 4208.12 Ha innen visszafelé extrapoláljuk a népességet, az a születésszám $ — A rendeletet lásd Benda Gyula 1977. “ Generalis conscriptio - ältalänos összeírás. A zalai összeírás keletkezését részben feltárta Degré Alajos, de ő nem ismerte fel ennek összefüggését a Helytartótanács korábbi rendeletével. Az 1771. és 1772. évi összeírások különféle részei megtalálhatók: Zmlt IV.9.a. 1 Az 1783. évi conscriptio animarum végeredményei: Zmlt IV.1.h, limbus. 12 Dányi Dezső - Dávid Zoltán (szerk.) 1960.