Page 172 [172]
170 e Élettörténet és pszichoterápia
mutatta meg a hazai analitikus örökséget, hogy az elismertségüket és szak¬
mai identitásukat is erősítette. Mindez a hazai pszichoanalízisnek olyan emb¬
lematikus eseménye és olyan időszaka volt, amelyet a kortársak az , erjedés"
idejének (Hidas, közli MÉSZÁROS - ERős 2003: 144) láttak. Eltérőek a véle¬
mények azt illetően, hogy milyen tényezők játszottak közre a magyarországi
rendszerváltásban. Az egyik álláspont azt képviseli, hogy a rendszerváltás
csupán a politikai elit műve volt, és a társadalom egésze csak elszenvedője
volt a folyamatnak, míg a másik vélekedés szerint a társadalom világosan
jelzett, a politikai elit csak ennek megfelelően cselekedett. Vagyis az a kér¬
dés, hogy a társadalom mennyire akart ,mozgésulni” (CsizMADIA 1995:
331-332). Bar korántsem beszélhetünk elsöprő erejű tömegmozgalmakról,
,ezek a vacak kis csoportok" már 1982-ben is éppen eléggé bosszantották
Kádár Jánost (idézi HUSZÁR 2012: 272). , A nyolcvanas évek elejétől kezdve
az ország legkülönbözőbb pontjain klubok, körök, mozgalmak kezdtek szer¬
veződni a szóbeli politizálás, a helyzetelemzés kötetlen fórumaiként. 1987
táján már százával működtek folyamatosan az ország minden nagyobb tele¬
pülésén” - összegez a , talpra álló társadalommal" kapcsolatban Kéri László
(KÉRI 2004: 402). A politizáló, helyzetértékelő kisközösségek mellett egyre
erőteljesebb szerephez jutottak a bontakozó civil - azaz nem az állam által
létrehozott - szerveződések is, melyek elsődleges feladata nem a politizálás
volt, hanem önszerveződés, az ügyek és érdeklődések saját aktivitásból és
saját erőből való formálása. Ezek az egyesületek akkor is a rendszer ellen,
az állam totális ellenőrzése ellen (KENDE 2004: 286) dolgoztak, amikor dis¬
kurzusaikban ténylegesen nem - vagy csak ritkán - érintették a hatalom és
uralom kérdéseit. Az önszerveződő állampolgárok legalább részlegesen meg¬
tapasztalhatták azt, hogy milyen saját kezükbe venni az irányítást, milyen
a várakozás és vágyakozás helyett cselekedni, a tettek mezejére lépni, akár
olyan banálisnak tűnő helyzetekben is, mint egy konferencia vagy kiállítás
rendezése (ami csak banálisnak tűnik, de mégsem természetes annak, aki
addig mindent az államtól várt, mindent a hatalomtól kellett várnia). Az , er¬
jedő idők" résztvevői egy korszak lelkes, szabadságra áhítozó, öndefinícióra
és örökségük megmutatására kész szereplőivé váltak - annak ellenére, hogy a
lelkesedés mellett olykor reménytelenségérzettel küszködtek: , azt érzi az em¬
ber, hogy lehet különböző dolgokat csinálni az egyik oldalon, de föl se merült
az, hogy a rendszer, az maga eltűnhet. Hanem még mindig benne volt, és azt
hiszem, hogy talán még évtizedekkel utána, ma is nagyon könnyen meg lehet
a kultúrában érezni azt a fajta hangot, hogy nem érdemes igazán ugrálni,
úgyse érdemes."8
A rendszerváltással megnyílt a szabadság és a remény útja.
488 Történeti interjú II[/6/149.