OCR
148 e Élettörténet és pszichoterápia politikai ügyként indult, de most nem az van."! Mindenesetre Pákh Tibort egészen a rendszerváltásig megfigyelés alatt tartották, utoljára 1988. október 23-án állították elő (KőRösi 2012: 60). A Kádár-kori Magyarországra tehát nem volt jellemző a pszichiátria politikai célú felhasználása - bár hozzá kell tennünk: ebből egyetlen eset is megengedhetetlen az orvosi etika szempontjából. Sőt - mint erre korábban is láttunk példákat - a pszichiátriai, különösképpen a pszichoterápiás-szocioterápiás intézmények adott esetben menedékként szolgáltak. Ezt a funkciót a Magyar Pszichiátriai Társaság első elnöke is jól ismerte, és ha kellett, használta: korábban, amikor fia két és fél év után otthagyta a matematika — filozófia szakot, ő is igénybe vette ezt a menedéket. Fia így emlékszik az esetre: , Mikor az apám rájött, hogy otthagytam az egyetemet, bedugott a miskolci, akkor szerveződő funkcionális idegosztályra, mondván, jó, ha az embernek van arról papírja, ha valaki egyszer megkérdi, hogy miért hagyta ott az egyetemet. Az apám gondoskodott róla, hogy legyen olyan papírom, akárhogy fordul a sors. A renitensség, hogy valaki csak úgy otthagy valamit, a 60-as évek elején szörnyű bűnnek számított."? (Az édesapa kellően előrelátónak bizonyult: fia így, ilyen , igazolással" közgazdasági egyetemet végezhetett.) Természetesen a hatalom néha próbálkozott az áttöréssel a pszichiátriai, pszichoterápiás osztályok védelmi rendszerén. Mint láthattuk, a hatalom képviselői a pszichiáter ügynököket is igyekeztek pácienseikről faggatni, és bár egyesek megtagadták a válaszadást, vagy semmitmondó válaszokat adtak, némelyikük nem csupán a páciens politikai nézeteiről, de a testi-lelki állapotáról is szolgált információkkal; és az Állambiztonság kötelékébe nem tartozókkal is szívesen értekeztek (volna). Ez olyannyira közismert volt a pszichoterapeuták között, hogy amikor egy fiatal pszichológusnőt 1978ban felkértek, hogy a főként pártembereket gyógyító Központi Állami Kórház kiváló szakmaiságú és jó légkörű pszichoterápiás osztályán dolgozzon, leszögezte leendő főnökének: , Nagyon szívesen megyek, de senkiről egy árva szót nem vagyok hajlandó kiadni, amit én a pácienssel beszélek, csak neked, ha te megígéred, hogy ebből nem megy ki semmi. Azt mondta: megígérem - és az első nap, mikor bementem, akkor így néztem, hogy nincs-e lehallgatókészülék, de nem volt." Bár a hatalom ébersége csökkenni látszott, abban az esetben, ha a rendszerfenyegetve érezte magát, újból erőre kapott. Néhány évvel az említett eset után a Lipótmezőre bevittek egy teljesen szétesettnek tűnő, zilált állapotban lévő, de súlyos patológiát nem mutató fiatal lányt, aki viszont az osztályos felvételét követően a mosdóban felakasztotta magát. 31 Történeti interjú II[/5/104. 132 Interjú Juhász Pállal. Készítette: Kőműves Ágnes, 2005. https://www.pametnaroda.cz/hu/juhasz-pal20050503-o (Letöltés ideje: 2017. július 2.) 433 Történeti interjú [/1/11.