OCR
5. Intézményesülés e 139 személyi átfedések léteztek: például Hidas György az analitikus „Ötökhöz” tartozott, és a Pszichoterápiás Szekció egyik vezetője volt. A pszichiátriai és pszichoterápiás szakmai élet kétségtelenül fellendült ezeknek a közösségeknek a létrejöttével, nem utolsósorban a MIET Pszichoterápiás Szekciója által szervezett Hétvégekkel. Az MRT Pszichiátriai Szekciója is egyre szélesebb körű támogatottságot szerzett, kétévenként rendezett kongresszusaik az 1970-es évek második felére rendkívüli népszerűségre tettek szert. 1978 augusztusában, Pécsett tartották -— társszervezetekkel együttműködésben III. tudományos ankétjukat. A háromnapos tanácskozáson, melynek témája A pszichiátriai rehabilitáció társadalom-orvostani és határterületi kérdései voltak, 10 szekcióban folyt a tudományos diskurzus." A szervezők nem csupán pszichiátereket, hanem a gyógyítás területén működő más szakembereket, emellett kutatókat, szociológusokat is szívesen láttak, és a nemzetközi kapcsolatok építésére is nagy súlyt helyeztek." Így összesen 184 előadás és vita hangzott el, a hazai résztvevők és a szocialista országok képviselői mellett Svédországból és az Egyesült Államokból érkeztek előadók." A Szekció tehát indulását követően meglehetősen gyorsan rendkívül nagy népszerűségre tett szert, és nemzetközi szinten is elismerést nyert. Rendezvényeik nem csupán az egyéni szakmai fejlődés, a tapasztalatcsere vagy a kapcsolatépítés színterei voltak, egyre nagyobb igény mutatkozott a pszichiátriai területen működő szakemberek közötti szorosabb együttműködésre, egyúttal a szakma deklarált önállósodására, saját szervezet létrehozására. Füredi János így emlékszik az általa csak , nagy összeesküvésként" említett időszakra: , A puha diktatúrának ezen éveiben, bármennyire is akartuk az önállóságot, az csak álom maradhatott, aligha tudtuk volna magunkban megszervezni. Kaptunk azonban egy váratlan segítséget" (FÜREDI 2011: 55). A váratlan pártfogó szerepében Schultheisz Emil egészségügyi miniszter" tűnt fel, aki 1979-ben a minisztériumi referensi funkciót is betöltő Füredit és három neves pszichiátert, egyetemi oktatót (Moussung-Kovács Erzsébet - Budapest, Ozsváth Károly - Pécs, Szilárd János - Szeged) megbeszélésre hívott össze. A miniszter előadta, hogy itt az ideje függetlenedni a neurológiától, és önálló társaságot alakítani, amire lehetőség nyílna, ha a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségének (MOTESZ) alapszabálya értelmében legalább 50 aláírást összegyűjtenének. A helyzet nem csupán azért tűnt kissé abszurdnak, mert a minisztérium képviselője biztatta önszerveződésre a lelkes pszichiátereket - természetesen nem hivatalosan, összeesküvésszerűen -, hanem azért is, mert a közelmúltban, a Charta kapcsán kellett meg104 Hírek. Orvosi Hetilap 1978. mäjus 14. 119(20). 1263. 105 G. H.: Egységes folyamat: Megelőzés, gyógyítás, rehabilitáció. Esti Hírlap 1978. augusztus 23. 23(196). 4. 46 Hirek. Orvosi Hetilap 1978. augusztus 13. 119(33). 2051-2054. 407 Lasd: HERZKA — SZABO 2006.