levettük a toronyról, akkor ugyanebben a sorrendben vissza tudja rakni, de
ha összekeverjük, akkor nem tudja visszarakni. Szóval ezektől én nem, nem
bírok meghatódni.""" A legtöbben az egyetem által előírt gyakorlati munkát
sem tartották megfelelőnek: kevesellték a klinikai tárgyak számát, az egysé¬
ges képzés hallgatói pedig beteget inkább csak távolról láttak." A kedvezőt¬
len, de legalábbis a majdani pszichoterápiás munkát tekintve nem kielégítő
tapasztalatok arra sarkallták a leendő klinikusokat, hogy a szükséges tudást
mindenféle más úton-módon sajátítsák el.
5 Az a réteg, aki klinikus akart lenni, az egy ilyen gombóc volt, és igy gu¬
rultunk egyik helyről a másikra." Már az újrainduló képzés első hallgatói
sem tétlenkedtek: , Az ember azt csinálta, hogy körbejárta, kitől mit tanul¬
jon:. .. én magam elsőéves koromban, amit állítottak, hogy van pszichológia,
oda elmentem. Aztán többnyire elutasítóak voltak: akkor nem nagyon értet¬
tem, arra is csak sok év múltán jöttem rá, hátha én ott szimatolni megyek".
A besúgástól, megtorlástól való félelem tehát jó darabig még továbbra is ér¬
zékelhető volt: a pszichológia valamiféle kompromittálódott - és talán még
veszélyes - tudománynak számított, annak ellenére, hogy a szakot a központi
akarat helyezte vissza az egyetemi oktatásba. Az előbbi elbeszélő végül sze¬
rencsével járt, munkalélektani intézményhez került, ahol egyetemistaként
heti egy napot - természetesen ingyen - eltöltött: gyakornokoskodott, &s
megfelelő mentort is talált. Hozzá hasonlóan többen választották a fizetés
nélküli gyakornokságot. Így többek között Klaniczay Sára is, aki eredetileg
matematika-kémia-fizika tanárként működött, és népszámlálási tapasztala¬
tai hozták meg a pszichológia iránti érdeklődését. Ő a hároméves kiegészítő
képzése alatt hetente egyszer, minden ellenszolgáltatás nélkül a Trefort utcai
gyerekrendelőben dolgozott, ahol már a kezdetektől igen nehéz eseteket bíz¬
tak rá: elmondása szerint az elméleti képzését az egyetemen, de a gyakorlatit
a tanácsadóban szerezte (KLANICZAY 2013: 47-48). Az 1960-as évek elején az
sem volt példa nélküli, hogy pszichológusi munkára gyógypedagógusokat
alkalmaztak, akiket betanítottak a feladatokra: ők valóban a gyakorlatban ¬
főnökeik irányításával — sajátították el a klinikai tennivalókat, majd munka
mellett, esti tagozaton szereztek oklevelet (HÁRDI 2019: 13).
A szakképzett pszichológusok számának növekedésével ezek a , hősies
idők" lassan elmúltak, és kisebb jelentőséggel bírtak az ingyenmunkák is. Az
azonban nem változott, hogy - a klinikai szakképzés és a pszichoterapeuta¬
szakképzés szabályozásáig - az egyetemi képzéssel párhuzamosan létezett
egy másik, nem hivatalos és nem előírásszerű képzési rend és forma, amelyet