munk közül legalább egy orvos legyen, az mindig ott volt a vilagban”?”! - de
ez kívánság és nem parancs volt.
Egészségügyi háttérrel rendelkező interjúalanyaim valamennyien arról
számoltak be, hogy , gyerekkorunktól fogva valahogy ott volt a levegőben,
hogy gyógyítani jó vagy hasznos vagy hatékony.?? A gyógyítás hivatása
nem csupán az egykori füvesasszonyok esetében öröklődött, hanem a mo¬
dern medicina felkentjei is hajlottak továbbörökíteni foglalkozásukat. Erre
nem lehet elégséges magyarázat, hogy az otthon (is) rendelő orvosok gye¬
rekei naponta láthatták a társaik számára esetleg félelmetesnek tűnő orvosi
eszközöket, részesei lehettek az orvos-beteg kommunikáció sajátosságainak,
bár kétségkívül ezek sem elhanyagolható szempontok. A kulturális több¬
let olykor nagy előnnyel járhatott a szakma vonatkozásában is, például: , az
egyik orvos nagybátyámnak a könyvtárában ott volt a Freud Álomfejtése és
a Mindennapi élet pszichopatoldgiaja”.’” A pszichoterápia annyira új keletű
és különleges szakmának számított, hogy egyáltalán nem volt természetes,
ami például egy neves kiképző pszichoanalitikus unokái között igen: hogy
s akinek valami baja van, (...) elmegy terápiába.""" A szakmában történő szo¬
cializalödäs - mondhatni: a születéstől tartó szakmai szocializáció — és az
említett kulturális, valamint anyagi előnyök bizonyára nem lettek volna elég¬
ségesek, ha az új nemzedék nem tapasztalja meg a gyógyítás hivatásjellegét.
Azt, hogy ez , jó, hasznos, hatékony" dolog: mások jól-létét szolgálja; gyakran
látványos eredményekkel jár - ha nem is mindig kézzelfoghatókkal -, tehát
építő tevékenység és a gyakorlója számára kompetenciaélményt ad, sikereket
hordoz, erősen formálva identitását.
Természetesen nem csupán a segítő foglalkozásúak fejében fordult meg,
hogy gyermekük a jó presztízsű gyógyító szakmát választhatná. Így tett
az a fiatalasszony is, akinek első gyermeke meghalt, és utána csak nehezen
esett teherbe, azt kívánta a végre megszületett második számára, hogy ta¬
nult, tekintélyes, az emberi sorsra nagy befolyással bíró személy: orvos vagy
pap legyen?" (a gyermek később valóban az orvosi egyetemre jelentkezett,
és pszichoterapeutaként sem tagadta vallásos meggyőződését). Ezek az elvá¬
rások talán nagyobb súllyal is estek a latba, mint a gyógyító szülőknél, ami
tulajdonképpen érthető: a , magas léc" átugrása a , civilek" gyerekei eseté¬
ben - óhatatlan szocializációs, esetleg kulturális hátrányaik miatt - nagyobb
lendületet kívánt. Néha szinte kényszerítő erőként hatottak ezek a vágyak:
olykor a szülő , beteljesületlen álma" - mely meghiúsulásának hátterében ter¬