tények is hamisak!"? Vagyis: még akkor, ott, a hatóság emberének is teljesen
nyilvánvalóvá vált, hogy a bűnlajstrom , kissé" hosszúra nyúlik és , kissé"
valószínűtlen. Éppen ezért a már megszüntetett Pszichoanalitikai Egyesü¬
let ügyeiről elejtett mondatok sem tűnnek a legmegbízhatóbbaknak (pl. nem
valószínű, hogy ez így hangzott volna el: , Felvettük a kapcsolatot a külföldi
frajdistákkal [sic!], és bejelentettük, hogy életben vagyunk. A kapcsolat fel¬
vétele hasznos volt, mert kaptunk fejenként 10 dollárt."5). A kihallgatók újra
és újra visszatértek Székács tevékenységének firtatására is, amelyre József lát¬
hatóan igyekezett semmitmondó válaszokat adni (pl. nem volt különösebb
kapcsolat köztük az egyesületi munkán kívül, csak egy környéken laktak, és
időnként Székácstól, mint politikailag képzettől kérdezgettek akommunis¬
ták álláspontjáról, de nem megbízásból - mire ismét a szokásos egyik tilta¬
kozäs, az „Ez nem igaz!" volt a válasz.)"" A két pszichoanalitikus kihallgatasi
jegyzőkönyveit olvasva nyilvánvalóan nem a Pszichoanalitikai Egyesület
vagy a zsidó hitközségek tevékenységéről, hanem magáról a Rákosi-rendszer
működéséről, értékrendszeréről tudhatunk meg többet - még akkor is, ha
bizonyos igazságmorzsákat nyilván tartalmaztak a ki tudja, milyen eszkö¬
zökkel kikényszerített vallomások, például hogy az analitikusoknak komoly
külföldi kapcsolatrendszerük volt. Végül József András sem került bíróság
elé, fél év vizsgálati fogságot követően, 1953 szeptemberében szabadon en¬
gedték® - hiszen Sztálin halála után már a cionista perek megrendezésére
sem volt szükség.
Némi politikai enyhülés, oldódás tehát érzékelhető volt, ami többek között
azzal járt, hogy megkezdődhetett a korábban szinte népellenes tevékenység¬
nek beállított pszichológia, pszichoterápia rehabilitációja, noha ekkor még
hangsúlyozottan csak megkezdésről lehetett szó. Például az 1950-ben állását
vesztett Mérei 1956 júniusában, a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógi¬
ai Főbizottságának nyilvános vitáján szót kaphatott, és többen egyetértettek
vele abban, hogy , teljesen helytelen a polgári pedagógia minden eredményé¬
nek sommás elvetése." A gyűlésen megfogalmazták, hogy szükséges mind¬
azon , becsületes, marxista-leninista" kollégák rehabilitációja, akiket a hata¬
lom adminisztratív eszközökkel félreállított; Mérei ennek kapcsán deklarálta,
hogy ő a demokrácia és a szocializmus elkötelezettje, és dolgozni kíván."