nos interjúk esetében ez az anonimitás (vagyis a „visszaanonimizäläs”) nem
volt szükséges.
Az interjúkon kívül levéltári dokumentumokat, visszaemlékezéseket és
korabeli sajtótermékeket használtam fel. Arra törekedtem, hogy a kortársak
hangja minél tisztábban legyen hallható, és minél élénkebben rajzolódjanak
ki, jelenhessenek meg előttünk a Kádár-korszak hétköznapjai. A kutatás
elsősorban a terapeutákra: a pszichoterapeuta-karrierre és -identitásra irá¬
nyult, vagyis a páciensek és a gyógyító intézmények jóval kisebb figyelmet és
hangsúlyt kaptak.
Bízom abban, hogy a történész és a pszichoterapeuta kollégák mellett a
nagyközönség számára is szolgálhat érdekességekkel a kötet.