Seite 202 [202]
a két levelet, miközben számára érdemeim felett tettél rólam tanúságot, hogy
a mondás szerint nagyobb zálogot helyeztél letétbe, mint amekkorát a pén¬
zemen meg tudnék váltani. Ő rögtön elküldte nekem, hogy olvassam el azt,
amit engem magasztalva — engedelmeddel — alaptalanul állítottál. Az én
levelemben pedig róla bizonygatod, hogy érdemes a megbecsülésemre, a
legszebb művészetekben elért számos kiváló eredménye révén. En bizony
elhatároztam, hogy beszámolok neki arról, amit írtál. De rest természetem¬
ből fakadóan, mintegy a halogatás jogával élve, nem foglalkoztam a kiváló
férfival, amitől olyan lelkiismeret-furdalásom támadt, amelyet mégis sokkal
könnyebb szívvel viselek, mint a te elismerésedet, amelyet úgy megtömsz
nagy szavakkal (amelyek meg sem közelítik az igazságot), hogy úgy tűnik,
nem másra vállalkozol, mint hogy az édesen szóló fuvolák hangjába azért
egy énekszólamot is belecsempéssz.
2. Ami engem illet, nem hiszem, hogy annyira tiszta lenne a kezem, hogy
a filozófia misztériumához, amelyet barátaid a legszentebb módon és velejé¬
ig hatóan tárgyalnak, hozzányúlhatnék. Nem vagyok beavatottja, és csak a
szentély ajtajától távol csodálom. Elég, ha ez a titok azok keze között forog,
akikről láttuk, hogy alkalmasak a lelkek emberi és isteni gyakorlatainak
helyreállítására, amelyeket nem sokkal ezelőtt a diszciplínák között
, diszplicinának", "7" azaz utálatos dolognak véltek, miután barbár módon
a szerencsétlen és az egész földön sírba döngölt filozófiának port hintettek a
szemébe. Mindenesetre a szerencsémnek tulajdonítom, hogy éppen ebben
a században születtem, amelyben mintha az égből hullottak volna alá azok
az emberek, akik az irodalom szennytől való megtisztításának gondját ma¬
gukra vállalva elérték, hogy ahol a Harkály, a Főnix?" és a madarak e leg¬
szentebb fajtája van jelen, ott a liba nem hangoskodhat többé.
3. Volt szerencsém Ermolaót személyesen megismerni, volt szerencsém
hallani őt, míg a sorsról, a szerencséről és a véletlenről adott elő. Ezt a témát,
tekintve, hogy az átlagos felfogás számára milyen nehéz megragadni, és
elsősorban a peripatetikusok milyen kiterjedten tárgyalják, olyan világosan
mutatta be, hogy úgy tűnt, a szemünk elé helyezte a mennyei okok egész
sorozatát, mint egy láncolatot. Gyakran találkoztunk, hogy békét leljünk,
hogy a szépségről beszélgessünk — e két dolog templomát mindketten az
isteni valóságra vágyva szoktuk felkeresni. Csodálatosan barátságos, és a
stílusa elragadó. Egész értelme olyan, mint az isteni ihlet, egyfajta földre
szállott istenhez hasonlóan.
4. Girolamóval nem találkoztam még túl gyakran, mivel jóllehet kiváló
irodalmi műveltsége arra ösztönöz, hogy közelebbi ismeretséget kössek vele,
ami hivatalából kifolyólag igen könnyen kivitelezhetőnek tűnik, hiszen ott
200