Seite 176 [176]
nagyobb tudású Persiusszal, azaz Polizianóval, attól félek, meggondolatlan
és oktalan dolog lenne. Mindazonáltal szerencsésen alakult, hogy leányzóim
(mint írod) egy rajongó helyett kettőt szemeltek ki nekem, és én magam (mint
Plinius mondja) kamatból tőkét nyertem. ?? Nem szerettem volna, ha, mint¬
ha a szeretőikhez, kifestve és illatos kenőcsökkel bekenve mentek volna fér¬
jeikhez, hanem mint a tisztességes családanyák, asszonyi ékszerekkel és
hozománnyal. Hisz ki ne tartana a válástól vagy legalábbis a visszautasitästöl?
2. Ám a játékot félretéve és nem uerapgopikóc [metaforikus értelemben]
esküszöm, Poliziano, nem volt kisebb a félelmem, mint az örömöm, amikor
meghallottam, hogy az a levél eljutott hozzád. Úgy lett volna helyes és illen¬
dő, ha inkább én írok neked egyenesen, jól megfogalmazva és megfontolva
mondandómat, és így kérni a barátságodat. Viszont azért adtam levelemet
Alessandrónak, hogy vele mintegy követemként és hírnökömként éljek,
akihez tudtam, hogy téged régi barátság és vendégszeretet fűz. Bölcsességed¬
ből és barátságos természetedből fakadóan talán megbocsátasz szeretetünk¬
nek és túlságos közvetlenségünknek, ha abban valami kivetnivalót találtál,
ami kevéssé méltó hozzád vagy hozzám. Mindenesetre Alessandro a másik
énem, és én egy másik Alessandro vagyok. 5 ha indítványunkat nem utasítod
vissza, harmadikként csatlakozol hozzánk. És hogy a triumvir tisztségéről
soha ne mondj le, minthogy a legutóbbi népgyűlésen téged az irodalom tri¬
umvirévé választottunk, a következő népgyűlésen a barátság triumvirévé
fogunk választani. Jelentkeztél. Nagyszerű! Akkor már megkönnyebbültem.
3. Most viszont szeretnék veled egy kicsit csipkelődni. Miért maradtál
számomra oly sokáig idegen? Ez nem volt szép, sőt nagyon is kegyetlen
dolog volt a részedről, Polizianóm! Hát csak most, annyi év után jössz hoz¬
zánk? Én szerencsétlen, oly hosszú időn keresztül nélkülöztem Polizianót,
a levelei nélkül tengettem életemet, nem írhattam neki, nem olvashattam és
nem is olvashattam fel másoknak az ő leveleit — főként, hogy még Rómában
is voltál, és sok ottani barátodnak gyakran írtál. De miket beszélek? Hiszen
ugyanabban a hajóban evezek, és ugyanaz a vétkem, hiszen nem kérdezget¬
tem felőled. A sziklalakókat hibáztatom érte. Miután ugyanis felszenteltek
e hivatalomban, ezeknek a szikláknak adtam át magam, ahol a híres férfi¬
aknak még a nevét sem hallottam. Azonban az irodalomra sem jutott időm.
Nyájakkal és földekkel voltam elfoglalva. Beteltem, sőt a csömörig jóllaktam
a közügyekkel.?2t Most viszont megmásítottam kívánságom, és szándékom
Ciceróéhoz hasonló, aki levelében Rufusnak ezt írta: , Rufusom, lakjál Ró¬
mában!" — és Szicíliából visszatérve úgy határozott, hogy nem távozik többet
a Város polgárainak szeme elől." De miért Cicerót emlegetem? Alessandrót
kellett volna mondanom! Alessandro az ugyanis, aki soha nem hagyott fel
174