Page 158 [158]
évvel ezelőtt barátkoztak össze veled, amikor odautaztál, hogy a Köztársaságot
meglátogasd. Olyan emberek ők, akik méltóak arra, hogy te is kedveld őket.
Elj hát boldogul, és fogadj szeretetedbe!
Gubbio, 1485. június 27.
VI.
Angelo Poliziano bardtjinak, Ludovico Odasinak
1. Plutarchos csinos könyvecskéjét, " amelyet, miután latinra fordítottál, ifjú ta¬
nítványomnak ajánlottad, láttam, fogtam, elolvastam," szinte egy ültő helyem¬
ben az egészet, olyan mohón, hogy lelkesedésemben szinte hamarabb célba ér¬
tem, mint hogy érzékeltem volna, hogy nekilödultam a karámból." Nyomban
csábító volt számomra szavaidnak édes illata, mint az ambrózia. Azután monda¬
taidnak fanyar és édes íze, nem különben beszéded igézetével mintegy illatos
olajjal átitatva," ahogy mondják, oly ínycsiklandó volt, hogy mint valami has¬
pók," ezen pompás és dicső étkeket alig megrágva faltam fel, és bizony csodál¬
tam, hogy Plutarchos a halála után milyen jól megtanult latinul beszélni, mert
hiszen ő maga írta, 2" hogy életében nem igazán fűlt a foga a latin beszédhez. Úgy
tűnhet ugyanis, hogy amikor jobb létre szenderült, akkor nem halt meg, hanem
elvonult a rómaiak nyelvét megtanulni, minthogy ő, aki a híres görög és római
férfiak életét párhuzamba állította egymással, nem talált olyat, akit saját magával
állíthatna párhuzamba. Mert saját magát mindkét nyelv gyakorlásában nem mer¬
te összevetni magával, hiszen tudniillik a miénken nagyobb tekintéllyel szól.
2. Ami fejedelmedet, sőt fejedelmünket illeti (mert mindenki a miénk, aki
az irodalomnak szenteli idejét), mármint, hogy elsajátítja a szabad művésze¬
teket, és fölkészül, hogy mindenhol jó híre legyen," és apjának, e tökéletes
férfinak a nyomdokaiban jár, elmondani sem lehet, mennyire örülök, szinte
diadaltáncot járok örömömben, és hogy neked is mennyire örvendek, Ludovico!
Úgy tűnik, korunk két férfit termett, akik az irodalmat bizony nem halogatva,
mint az a bibircsdkos,”*? hanem inkább sok tettel állították helyre, Federico,
Urbino fejedelme, néhai urad, és Lorenzo de" Medici, mindenkori patrónu¬
som, remélhetőleg örökké. Ők ketten mertek, ha nem tévedek, e század sötét
homályában fényt remélni, és a rettenetes szokások áradata? ellen felvenni a
harcot. Tehát gyönyörű könyvgyűjteményt állítottak össze maguknak, segí¬
tették a tudósokat, és ők maguk is művelték a tudományokat.
3. Mert ne is mondjak semmit fejedelmedről,?? akiről szélesebb padból
kellene szólni," de azért beszélek azén Lorenzómról. Nehogy azt hidd, hogy
156